Index Vakbarát Hírportál

Zöldül az Empire State Building

2009.04.08. 14:22 Módosítva: 2009.04.08. 14:22

New York egyik impozáns épületét, a 41 évig a világ legmagasabb felhőkarcolója címet viselő Empire State Buildinget egy 20 millió dolláros beruházással energiatakarékosabbá teszik, írja a Guardian.

Az art deco stílusban épült felhőkarcoló felújítása nyáron kezdődik, melynek részeként renoválják az épületet, illetve elvégzik az energiatakarékosságot célzó átalakításokat is. A munkálatokat várhatóan 2013-ban fejezik be.

Első hallásra meglepőnek tűnhet, hogy a gazdasági válság idején ilyen méretű beruházást hajtanak végre, a tulajdonos Wien & Malkin ugyanakkor arra számít, hogy így emelni tudja a bérleti díjakat.

A tervek szerint a 102 emeletes felhőkarcoló energiafelhasználását 40 százalékkal tudják csökkenteni, ami éves szinten 105 ezer tonnával kevesebb szén-dioxid-kibocsátást jelent.

Az átalakítás egyébként érinti majd az épület 6500 ablakát, a 73 liftet, valamint az összesen 2,6 millió négyzetméternyi hasznos alapterületet. Az ablakokra speciális szigetelőfóliát helyeznek a két üvegtábla közé, a fűtőtestek mögé szintén új szigetelőréteg kerül, a légkondicionálókat pedig lecserélik új, hatékonyabb gépekre.

Az épületben dolgozók hozzáférhetnek majd azokhoz az adatokhoz, melyek megmutatják, hogy a saját munkahelyükön pontosan mekkora az energiafelhasználás. Ezzel várhatóan javítani lehet majd a tudatosságot, így az energiahatékonyságot is.

Megjegyzik, hogy a fejlesztések bár jelentősek, azonban látványban semmi változást nem lehet majd észlelni. Még a felhőkarcoló tetejére elhelyezett színes lámpákat sem cserélik le, mivel energiafelhasználásuk gyakorlatilag jelentéktelen.



Rovatok