Az Index cikksorozatot indított, amelyben bemutatjuk, hogy Magyarország régióinak legszegényebb járásaiban hogyan készülnek fel honfitársaink a télre és a közelgő ünnepekre. A cikksorozatunk hatodik részében Észak-Alföld legszegényebb régiójába, a Kunhegyesi járásba látogattunk el. A térségben hatalmas problémát jelent a drog, ami miatt napi szintűek a betörések, de mint láttuk, egy jó polgármester fordíthat a település sorsán. Riport az ezerforintos drog hazájából.
Idén kemény télre számítanak a meteorológusok, ami óriási nehézséget jelent az elszegényedő, gettósodó településeken élő emberek számára. Szeretnénk, ha nem feledkeznénk el róluk csak amiatt, mert nem a mi közelünkben és látóterünkben élnek, ezért Halász Levente geográfus segítségével cikksorozatot indítottunk, amelyben bejárjuk Magyarország régióinak legszegényebb járásait, hogy megnézzük és bemutassuk, miként készülnek fel a télre és az ünnepekre a legnehezebb helyzetben élő honfitársaink.
Az első részben a Zalaszentgróti járást mutattuk be, majd a Devecseri, a Sellyei, a Bácsalmási és a Cigándi járásba mentünk el. Ezúttal pedig a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéhez tartozó Kunhegyesi járásban néztünk körül.
A Kunhegyes környéki települések gyakran kerülnek be a hírekbe. Ez a médiafigyelem azonban egyáltalán nem pozitív, ugyanis általában a drogproblémák miatt kerülnek középpontba a járás községei. Az idén már drogellenes tüntetést is szerveztek a nagyjából 3 ezer fős Tiszaburán – ezzel kapcsolatban néhány helyi azt állította, hogy voltak, akik csak azért vettek részt rajta, mert pénzt kaptak érte, amiből aztán drogot vettek maguknak –, de az idei legnagyobb port kavaró hír az volt, amikor ellopták a helyi református templom tornyát fedő rézburkolat egy részét. Az augusztusi esettel kapcsolatban a helyi lelkész, Fazekas Márk akkor elmondta, hogy a tolvajok a kerítésen keresztül másztak be a templom udvarára, majd kifeszítettek egy ablakot, felmásztak a toronyba és több négyzetméteren elkezdték leszedni a rézlemezeket és a toronyóra hátlapját is, amelyeket el is adtak.
A tiszaburai templom tetejét mostanra már befoltozták, erről mi is megbizonyosodtunk, de a híres – vagy inkább hírhedt – helyszín melletti parkban lévő köztéri padokból és asztalokból már csak a beton alapzatokat láthattuk, a fa ülőfelületek és az asztallapok hiányoztak. Ezek után már meg sem lepődtünk azon, hogy egy olyan emlékhely mellett szálltunk ki az autóból a Deák Ferenc utcában, amelynek csak az alapzata volt meg. Az nem derült ki, hogy az egykori fa díszoszlopot ellopták-e vagy sem, az viszont biztos, hogy a Google Maps 2012-es felvételein volt látható utoljára, az azt követő 2021-es felvételeken már hiányzott. Igaz, a 2012-es képeken még állt az a parasztház, amelynek mi már csak a romjaival találkoztunk.
Az első helybélivel alig egy utcára találkoztunk, aki egyből azt tanácsolta, hogy jobban tesszük, ha néhány méterrel feljebb parkolunk le, ugyanis ott már lát bennünket a térfigyelő kamera.
Nem sok minden marad az autótokból, ha olyan helyen álltok, ahol nem látja senki
– magyarázta nekünk, mi pedig megköszöntük a figyelmeztetését, és arrébb parkoltunk.
A biztonsági intézkedés után találkoztunk Róberttel, aki kedvesével éppen húgához igyekezett. Ő is azzal kezdte, hogy megbizonyosodott arról, biztonságos helyen áll-e a kocsink, majd beengedett minket testvére otthonába, és elmesélte, miért van szükség a fokozott figyelemre.
A testvéremhez is betörtek a drogosok. Ellopták a kapun lévő lakatot, a konyhában a csaptelepet és a mosogatót, de még a vízórát is, mert volt rajta egy kis réz, de hát ezek a templom tetejét is ellopták
– mesélte, miközben megmutatta, milyen sok kulcsa van a kapuhoz, mert rendszeresen új lakatokat kell vásárolniuk, ugyanis eltűnik a régi.
„Nekem ellopták egyszer egy gázpalackomat, amit négyezer forintért akartak utána eladni nekem” – jegyezte meg, miközben bekísért minket testvére otthonába, majd elmondta, éjszakára fel szoktak fegyverkezni, mert félnek a betörésektől, de sokan szer hatása alatt, akár fényes nappal is képesek bemászni a kertekbe, hogy találjanak valamit, amit eladhatnak.
A házba belépve keskeny, repedezett falú folyosón találtuk magunkat, amelyről két ajtó nyílt. Legalábbis egy ajtó nyílt jobbra, amely a nappaliba vezetett, itt gyerekek néztek mesét egy hatalmas tévén, jobbra viszont egy félig leszakadt ajtót láttunk, amelyről csak feltételezhetjük, hogy a fürdőszobába vezetett. A folyosó végén volt egy kis konyha, ahol Róbert hellyel kínált minket, de előtte megmutatta a ház másik szobáját, amely egyelőre építési terület volt, ugyanis még nem tudták befejezni.
Róbert jelenleg munkanélküli, így 22 800 forint segélyt kap havonta, de vállal különböző munkákat, például sokszor szállít helybélieket autóval pénzért. Édesapjának viszonylag jó a fizetése, ugyanis a Mercedes-gyárban dolgozik, ahol betont vág és kéthetente kifizetik, azonban Róbert nővére elárulta, hogy pont édesapjuk anyagi helyzete okán lesz szűkös a karácsony. Apjuk ugyanis adósságba került harmadik testvérük miatt, aki drogfüggőséggel küzd, így elárverezték apjuk otthonát. Az árverésen ők össze tudtak dobni annyi pénzt, hogy megnyerjék a licitet, emiatt viszont nem maradt tartalék, így nem tudnak karácsonyi ajándékot venni.
Ennek ellenére lesz ünnepi vacsorájuk, ugyanis Róbert tudott venni 40 ezer forintért egy nem működő autót, amelyet elcserélt egy malacra, amelyet karácsonykor vágnak le. Mivel nincs pénzük, ezért leggyakrabban olyan kenyérlepényt esznek, amelyhez csak lisztre, vízre és sóra van szükség. Róbert húga egyébként a nagyjából 70 kilométerre fekvő Jászberényben dolgozik, de vannak a faluban, akik vérplazmaadásból élnek a segélyek és támogatások mellett.
Januárban lesz itt nagy éhezés. A kormány decemberben kiosztja már a januári családi pótlékot is, emiatt viszont januárban nagyon sokaknak nem marad semmi pénze
– tette hozzá Róbert testvére.
Miután megittuk a kávét, amellyel Róberték megkínáltak, átmentünk hozzá, hogy megnézzük a malacot, amelyet kapott az autóért. A kertjében találtuk az éppen serényen munkálkodó Sándort. Ő is drogfüggő, aki hajléktalanná vált és Róbert ad nekik szállást és ételt cserébe azért, hogy dolgozik. Most éppen azon munkálkodott, hogy kitakarítsa az egyik régi disznóólt, amelyet berendezhet otthonává. Egy nyílással mellette viszont az a disznó lakik, amelyet karácsonykor levágnak, úgyhogy nem éppen a leghigiénikusabb Sándor leendő szálláshelye.
Jobb, mint a buszmegállóban aludni
– jegyezte meg Sándor.
A beszélgetés után körülnézhettünk Róbert otthonában is, ahol, akárcsak húgánál, volt egy hatalmas televízió, amelyet részletre vásárolt. A társalgásunk közben Róbert üzenetet kapott egy helybélitől, aki kétezer forintot kért tőle, mert kikapcsolták nála az áramot, és azt ígérte, hogy másnap visszaadja a gyermekvédelmi támogatásból, sőt még kamatot is fizet a kölcsönre.
Én nem szoktam így kamatozni, nem foglalkozom ilyenekkel
– magyarázta Róbert, aki állította, hogy ő segíteni akart a rendőrségnek azzal, hogy vesz drogot – amit már ezer forintért is lehet kapni – az egyik elosztótól, hogy a hatóságok le tudják tartóztatni az elosztót, de nem voltak nyitottak az ajánlatára.
Aztán, amikor azt gondoltuk, hogy nincs több története, elmondta, a faluban bujkál két fiatal, akik egy gyermekvédelmi intézetből szöktek meg.
Mind a ketten rácsúsztak a szerre, ráadásul az egyik, egy 13 éves lány teherbe is esett
– mondta Róbert, akinek drogproblémákkal kapcsolatos kijelentéseire ráerősített az, hogy amikor távoztunk tőle, két láthatóan bódult állapotú fiatallal találkoztunk, akik artikulálatlanul énekeltek, miközben egy rokkantkocsival gurultak végig az utcán.
A falu egy másik pontján engedett be magához Viktória és kislánya. A kívülről romos ház bentről jóval takarosabbnak tűnt, azonban semmivel nem volt melegebb az épületen belül, mint kívül, egyedül Viktória kislányának szobájában ment a fűtés. Ennek oka, hogy az édesanyja, aki egyedül neveli három gyermekét, mindössze 130 ezer forint gyedet és gyest kap – Viktória lányának születése előtt takarítóként dolgozott az önkormányzatnál –, amiből nem telik arra, hogy minden szobát fűtsenek.
A Magyar Pünkösdi Egyháztól kaptunk ruhákat, előfordult, hogy kénytelenek voltunk azzal tüzelni
– magyarázta Viktória.
Az idei karácsonyuk azonban nem lesz annyira szegényes, ugyanis a nyáron különböző alkalmi munkákból össze tudtak szedni annyi pénzt, hogy vegyenek egy disznót, így azt vágják le az ünnepi vacsorához.
Olyan, hogy ajándék, olyan nálunk nincs. Mi vagyunk az ajándék egymásnak
– jegyezte meg.
Aztán, amikor rátértünk arra, hogy milyen drogproblémával küzd a település, Viktória addig vidám arca elkomorodott. Elmondta, a településen kezdetben csak a fiatalok szoktak rá az olcsó szerre, de mostanra már az idősebb generáció is rácsúszott, sőt szerinte nagyon sok kismama rendszeres szerhasználó. Szomorúan mesélte el, hogy az ő egyik fia is függő, szerencsére van szakmája, így el-el tud vállalni alkalmi munkákat, de ha „megkeres egy nap tízezer forintot, akkor abból kétezret ad haza kajára, a többit eldrogozza”.
Amikor nincs pénze a fiamnak drogra, akkor itthon őrjöng
– tette hozzá, majd elmesélte, az egyik szomszédos házban lakik egy drogelosztó, akinek a fia fejszével esett neki saját apjának, amikor az nem volt hajlandó neki drogot adni.
A drogosok agresszív viselkedését viszont nem csak a családon belüli eseteknél lehet megfigyelni, ugyanis Viktória szerint a függők, akiknek nincs pénze szerre, bármire képesek, és akár fényes nappal is betörnek.
Tiszaburát magunk mögött hagyva elindultunk a járás másik – a statisztikák és a róla szóló hírek alapján – nagyon rossz állapotú községébe, Tiszabőre. A két hírhedt település közötti úton azonban fekszik még két település, Tiszaroff és Tiszagyenda, így ezekben is megálltunk, hogy beszéljünk a helyiekkel.
Tiszaroffon egy aranyos vendéglő előtt álltunk meg, amelynek ablakán kiszűrődött a karácsonyi izzók fénye, így bementünk. Az üres vendéglátóhelyről kiderült, hogy még zárva tart, és csak délután nyit ki, de a tulajdonos hölgy már bent készülődött. Ő elárulta nekünk, hogy évről évre egyre kevesebb vendége van, és mivel hitelre vették a helyet férjével, így elgondolkoztak azon is, hogy végleg bezárnak, és eladják az éttermet, mert nem éri meg fenntartani. Az étterem tulajdonosa azonban nem Tiszaroffon él, hanem Tiszaburán, így csak az ottani helyzetről tudott mesélni nekünk.
Félek este kimenni az utcára, mert van tizenöt függő, akik bolyonganak az utcákon
– magyarázta nekünk a hölgy.
Tiszaroff egyébként rendezett településnek tűnt, miközben jártuk az utcákat. Az egyik ház előtt még pálmafákat is láttunk, igaz, azok nem voltak erejük teljében a hideg idő miatt. Ahogy sétáltunk, összefutottunk Miklóssal, egy helybéli férfival, aki már öt éve, amióta otthagyta budapesti munkáját, mert nem akart ingázni, nem dolgozik hivatalosan, csak alkalmi munkákból tartja fenn magát.
„Szépnek tűnhet a falu, de vannak nagyon rossz részei is, elsősorban a Tiszabőről beköltözöttek miatt” – magyarázta a helyi helyzeteket, majd hozzátette, hogy náluk is rendszeressé váltak a betörések.
Elmesélte, hallott olyan esetről, amikor a tolvaj bemászott a kertbe, hogy tűzifát lopjon, de még mielőtt ellopta volna azt, a tulajdonos fejszéjével felaprította, és csak utána vitte el. Szerinte nem szabad semmit sem a kertben hagyni, mert annak egyből lába kél, de őt ismerik, ezért hozzá nem szoktak bemenni, bár egyszer-kétszer neki is tűntek el holmijai.
Tiszagyendán aztán mintha másik világba érkeztünk volna. Gyönyörűen felújított közintézmények, iskolák, óvodák mellett haladtunk el.
Ide még nem jutott el a drog, ez szépen fejlődő település
– magyarázta egy helybéli, aki elmesélte, Tiszabő régen virágzó település volt, mára azonban már nagyon lecsúszott, szerinte még jobban, mint Tiszabura.
A helybéli azért megjegyezte, természetesen Tiszabőn is vannak teljesen átlagos, dolgozó emberek, akikkel semmi gond nincs, de sajnos sokak felett átvette az irányítást a szer.
Magyarország közigazgatási határa véget ér Tiszabőnél. Ott más szabályok érvényesek, mint bárhol máshol az országban
– tette hozzá, majd hosszasan fejtegette a járás településének történelmét.
A sok rossz után, amit hallottunk Tiszabőről, kialakult egy elképzelés a fejünkben arról, mire számíthatunk a faluban. Ez a kép azonban már akkor megdőlt, amikor befordultunk a községbe vezető útra, amelynek szélén mindenhol – meglepően kedves – közmunkások szorgoskodtak. A településre beérve pedig, hol egy összedőlés szélén álló háznak alig nevezhető épületet láttunk, hol egy kőoroszlánok által őrzött, szinte kastélynak nevezhető épületet, amelynek kertjében római kőszobrok másolatai álltak. Egyértelmű volt, hogy sok szegény él a településen, de nagy erővel dolgoznak azon, hogy rendben legyen tartva a falu.
Az első hölgy, akivel beszéltünk, Mága Zoltán egykori osztálytársa volt. Ez azért is fontos, mert Tiszabő idén megválasztott polgármestere a híres hegedűművész öccse, Novák Csaba. A Fidesz–KDNP ellene Bíró Zoltánt, a korábbi alpolgármestert indította, ő azonban visszalépett, miután a helyi fideszesekkel megpróbálták mentális egészségére vonatkozó orvosi papírokkal megakadályozni Novák Csaba indulását.
A hölgy elmondta, valóban komoly drogproblémákkal küzd a település és napi szintűek a betörések, de az új polgármester elkezdett rendet tenni a településen.
Végre elkezdtek dolgozni a közmunkások
– szúrta közbe beszélgetésünkbe egy fiatal férfi, aki azért azt megjegyezte, hogy a térségben nincs munkalehetőség, csak a közmunka, és azért találni a faluban olyan családokat, ahol még a gyerekeknek sincs mit enniük.
A faluban sétálva betértünk egy kisboltba, amelyet Katalin és családja vezet, igaz, most éppen nem volt pénzük új készletet rendelni, úgyhogy elég üresen állt az üzlet.
23 ezer forint segélyt kapok
– árulta el Katalin, aki agyvérzést kapott, így nehezére esett neki a beszéd, de azt azért hosszasan ecsetelte, hogy a családjában éppen ki veszett össze kivel.
Közben megjelent az üzletben Katalin egyik fia, aki elmondta, ő Budapesten dolgozik és 400 ezer forintot keres havonta, ennek viszont az az ára, hogy naponta 15-16 órát van távol a családjától. Úgy látja, aki tényleg szeretne dolgozni, az meg tudja oldani, habár azt ő is elismeri, nem ideális, hogy ennyit kell utaznia, hogy jól fizető munkahelye legyen.
Halász Levente geográfus felhívta arra a figyelmet, hogy a XIX. században még gazdag agrárfalvak alkotta, jelenleg 20 000 fős Kunhegyesi járás annak ellenére, hogy Magyarország szívében található, halmozottan hátrányos helyzetű belső periféria, évtizedek óta az öt legszegényebb járásunk egyike. Központja Kunhegyes, második legfontosabb városa a Tisza-tavi turizmus egyik kiemelkedő jelentőségű települése, Abádszalók. Ezeken kívül öt község tartozik még a térséghez, amelyekből kettőnek (Tiszabő, Tiszabura) a teljes lakossága roma származású, a harmadiknak (Tiszaroff) is több mint 70 százaléka.
A települések nagy része gettósodott, vagy egyes településrészei szegénységszegregátumokká váltak, ahol menetrendszerűen termelődnek újjá az esélytelen és reménytelen élethelyzetek. Ezekből a gettókból a felfelé irányuló mobilitás ritka, mint a fehér holló. Ha történik mobilitás, maximum egyik gettóból a másikba, jelentékeny életkörülmény-javulás nélkül
– mondta el Halász Levente.
A többszörös hátránnyal (társadalmi, gazdasági, infrastrukturális, szociális, civilizációs és közegészségügyi) küzdő Kunhegyesi járásban 15 százalékos a munkanélküliség (ám egyes falvakban akár 50-60 százalék), országos összehasonlításban itt a legalacsonyabb a születéskor várható élettartam és az aktív népességhez viszonyított adófizetők száma. A szakértő felhívta a figyelmet arra is, hogy az egy főre jutó nettó éves jövedelem nagyjából 750 ezer forint (ami 250 ezer forinttal kevesebb, mint a szomszédos Törökszentmiklósiban). A térség aktív korú lakossága negyedének évtizedek óta nincs rendszeres – legális úton szerzett – munkajövedelme.
A népesség erőteljesen átstrukturálódott. Az 1960-as évektől tapasztalható, hogy a tehetősebbek elhagyták otthonaikat, helyükre pedig döntően roma származású lakosokat költöztettek. Az 1990-es évektől ez a folyamat felerősödött, annyi különbséggel, hogy az üresen hagyott ingatlanokba nem központi akarat szerint költöztettek alacsonyabb társadalmi státuszúakat, hanem az olcsóbb megélhetés reményében saját akaratukból jöttek ide.
A szakértő kiemelte, hogy a térségben nincs gond a társadalom reprodukciójával. Harmadik világhoz hasonlatosan rengeteg gyermek születik, a 0–14 év közöttiek aránya 25 százalék (több mint kétszerese a budapesti átlagnak). Az oktatási intézmények is teljes mértékben vagy nagyrészt szegregálódtak. Három gyermekből kettő hátrányos helyzetű, ami az országos átlag ötszöröse. A fiatalok zöme a középfokú oktatásban lemorzsolódik.
Óriási gondot jelentenek a bűncselekmények (például a rablógyilkosságok). Sok egyedülálló idős lakó szögesdrótokkal és rácsokkal védi ingatlanát, ám ennek ellenére is gyakoriak akár a napközbeni betörések. Az etnikailag és szociálisan szegregálódó falvakban gyakorlatilag nem létezik ingatlanpiac, ha valaki elköltözik vagy meghal, másnap elkezdik a házából és a házáról a mozdítható anyagokat ellopni, majd azokat árusítani. Szokták mondani „már csak a szép Tisza van, amit nem lophat el senki”.
A komplex falusi válság hírhedt példája Tiszabő. A település több alkalommal megkapta az ország legszegényebb falva címet. Hivatalosan 2000 fős, ám rengetegen tartózkodnak állandó vagy ideiglenes jelleggel a településen bejelentett lakcím nélkül. Tiszabő emellett egyike az ország drogokkal legsúlyosabban fertőzött tíz településének. Az elmúlt évtizedben túl könnyűvé vált szintetikus kábítószerekhez jutni, ugyanis többük kiesett a jogszabályi tiltások alól, sőt olcsóbban hozzá lehet jutni, mint az alkoholhoz. Az illegális drogkereskedők nagyon gyorsan jelentős bevételekre tehetnek szert, így a reménytelen nyomorban élők számára könnyű jövedelemszerzési lehetőséget nyújt.
Ez a szegénységből ideig-óráig tartó »kitörés« azonban nem egyenlő a szegények társadalmi sorsától való megszabadulástól. A drog itt is – mint sok más szerencsétlen sorsú magyarországi településen – nem a probléma, hanem egyértelmű tünet, amelyet magyaráz a jövőtlenség, a teljes családokat, közösségeket érintő súlyos depriváció, valamint a sokak esetében születésükkel együtt kapott társadalmi kirekesztettség stigmája
– részletezte Halász Levente.
A Kunhegyesi járás településeinek nagy része dekasszálódott falvakká váltak. A szakértő szerint az itteniek többsége számára csak és kizárólag a (mély)szegénység fájdalmas, káros, hosszan tartó élettapasztalata jut osztályrészül, amely generációról generációra öröklődik. A helyiek életkörülményein jobbítani, a településeket fejleszteni célzó beavatkozások folyamatosan zajlanak, sokan erőn felül igyekszenek segíteni, ám a térségbeli válság komplexitása és a problémák kulminálódása miatt gyökeres változás nem, vagy csak nagyon lassan és nagyon soká valószínűsíthető.
A Kunhegyesi járásban élők tömeges sorstalansága is bizonyítja, a turizmusnak mennyire nincs az adott desztináció határain túlra befolyása
– mondta Halász Levente.
A szakértő kifejtette, hogy a Tisza-tó népszerűsége évről évre növekszik, az ottani turisztikai célzatú beruházásoknak se szeri, se száma. Drága éttermekkel, igényes strandokkal, megújuló településközpontokkal és folyamatosan a vendégkör igényei szerint fejlesztett szálláshelyekkel találkozhatunk. A Tisza-tó a magyarok aktív, öko-, valamint rekreációs turizmusának egyik fő fókusztérsége, amely az égadta világon semmilyen hatással nincs a környező településekre.
A Tisza-tó idilljétől néhány percnyi kocsikázásra olyan körülményeket találhatunk, mintha évtizedeket repülnénk vissza az időben, egy egészen eltérő valóságba pottyannánk, ahol nagyon örülnének annak, ha legnagyobb gondjuk a lángos és a sör árának ismételt emelkedése lenne.
(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)