Az Index által megkérdezett írásszakértő előzetes szakértői tájékoztatása szerint nagy valószínűséggel Szijjártó Péter aláírása kivételével hét fideszes képviselő aláírása nem valódi a párt május 6-i bizottsági beadványán. A Fidesz sportkabinetje azért fordult másodszor is az Országgyűlés Sportbizottságának elnökéhez, hogy a Demisz-vagyon ügyében a testület személyesen is hallgassa meg Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt. A cikk megjelenését követően a Fidesz-frakció vezetése elismerte, hogy az idő rövidsége miatt feltehetőleg egy "ügybuzgó munkatárs" gyorsította meg az ügymenetet a hiányzó aláírások pótlásával. Az Index birtokába került parlamenti beadványokon szocialista politikusok aláírásaiból is több változat látható.
A Fidesz sportkabinetje két beadványban kezdeményezte a parlament szakbizottságánál, hogy a Legfelsőbb Bíróság Csillebérc ügyében született döntése után személyesen hallgassa meg Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt. A második május 6-i beadványon azonban a nyolc fideszes képviselő aláírása közül - a grafológus véleménye szerint - csak Szijjártó Péter kézjegye tűnik bizonyosan valódinak.
Újhelyi István ifjúsági és sportbizottságnak szocialista alelnöke bejelentette, hogy az Országgyűlés ügyrendi bizottsághoz fordul a hamis aláírások miatt. Újhelyi szerint, ha egy olyan komoly ügyben, amely a miniszterelnök meghallgatására vonatkozik, előfordulhatott a hamisítás, akkor meg kell vizsgálni: gyakorlatnak tekinthető-e, hogy a parlamentben köröznek nem valódi szignókkal iratok. Újhelyi arra is választ vár az ügyrendi bizottságtól, hogy a hamis aláírásokkal benyújtott dokumentum tartalmával kell-e foglalkoznia a szakbizottságnak, vagy maga az indítvány is semmisnek tekinthető.
Lapunk az adótörvények végszavazásakor a híres import benzinadó ötlet szülőatyját kereste, illetve aki aláírás előtt esetleg végigolvasta a papírt. Akkor kiderítettük, hogy a gazdasági bizottság elnöke úgy ellenjegyezte a több száz módosítót, hogy otthon feküdt betegen. Az Országgyűlés Hivatalát arról kérdeztük, egy-egy irat aljára hogyan kerülhet valakinek az aláírása. Mint közölték, nem létezik olyan, hogy a hiányzó személynek odamásolják a nevét.