Magyarországon még csak egyik oldalukról a másikra fordultak az emberek, amikor Bajkonurból már el is startolt és a Vénusz felé száguldott a Zond-1 űrszonda. De ébren se nagyon tudhatták, ki is az az Andrej Tarkovszkij, aki éppen 32 éves lett. Már túl volt az Iván gyermekkora cannes-i sikerén, és javában törhette a fejét az Andrej Rubljov forgatókönyvén. Nem tudom, mennyire kötötte le figyelmét az aznapi Pravda, mely élesen bírálta a Kínai Kommunista Pártot és Mao Ce-tungot. Inkább apja két éve megjelent első verseskötetét olvasgathatta, talán, tekintettel a tavaszra, ezt:

„De megmozdult, és tengelyén a hópajzs
Forogni kezdett szemkápráztatón,
S fejem fölött elhúzott hét vadászgép
Alacsonyan, harcrendbe bontakozva,
S a sebkötő géz, mint a fára kéreg,
Testemre forrt, s idegen vér futott
Üvegedényből szomjas ereimbe,
S én tátogtam, mint szárazra vetett hal,
Nyelve a földi, csillámos, kemény,
Dermesztő, mégis áldott levegőt.

Lázcserepes volt ajkam, és itatni
Kellett még kiskanálból, és nevemre
Se tudtam visszaemlékezni még,
De később nyelvemen feléledt
Dávid király szótára.
S azután
A hó elolvadt, s a koratavasz
Lábujjhegyen ágaskodott, s a tar
Ágakra zöld hárászkendőt dobott.”

(Tábori kórház, részlet. Magyarul először Tükör című filmjében lehetett találkozni apja verseivel, köztük ezzel is, Baka Imre fordításában.)

 De vissza a téridőgépbe! Magyarország 1964. április 4-én nagy napra ébredt.

Emberseregek özönlötték el az utcákat, és érctorkukból a dal a Zond-1 nyomába eredt, fel az égre:

„Indulj az útra és vissza se nézz!”

Az égről pedig csak úgy záporoztak a földre a csillagok, egyenesen Kádár János mellére. Aznap ugyanis Budapesten járt Nyikita Szergejevics Hruscsov, és Lenin-renddel, Szovjetunió Hőse, valamint Arany Csillag érdemrenddel tüntette ki a Magyar Szocialista Munkáspárt első emberét, az Operaházban pedig azt mondta, Kádár „bátorságot és politikai előrelátást tanúsított a magyar forradalom ellenségeivel folytatott harcban”.

Szerte az országban érezni lehetett, ez az a nap, amikor ki lehet lépni a múló időből, át az örökkévalóságba vagy legalábbis az évkönyvekbe. Okos tanácselnök, ha tehette, időzített erre a napra valami átadást.

A budapesti, de főleg a ferencvárosi mitológiának is része, hogy 1964. április 4-én Ferencvárosban, a József Attila lakótelepen megnyílt az ország első önkiszolgáló ABC-áruháza.

„Jó napot, ez meg az vagyok, nem tudja véletlenül, hol van pontosan az az ABC, amit 1964. április 4-én adtak át a József Attila lakótelepen?– kérdezem telefonon a Ferencvárosi Művelédési Központ egyik munkatársától. - Ez volt Budapest vagy talán az ország első önkiszolgálója ABC-je”.

„Én nem tudom, de épp itt van egy ismerősöm, megkérdezem tőle. Ő már élt akkor” – válaszolja segítőkészen. És meg is kérdezi: a bácsi ismeretei szerint ez volt az országban az első, és az épület ma is ott áll a Napfény és a Lobogó utca sarkán, most Spar áruház.

„Rossz hírem van. Csak októberben sikerült megnyitni” – kezdi viszont második beszélgetésünket a Ferencvárosi Helytörténeti Múzeum egyik munkatársa, aki - a téma jelentőségét átérezve - kutatómunkát is végzett nekünk. „De Dorogon tényleg átadták április 4-én. Egyébként már 1955-től voltak Budapesten önkiszolgáló boltok” – teszi hozzá, nem mintha kisebbíteni akarná a dorogiak érdemét.

Állítólag már az 1949-ben elfogadott első ötéves tervben benne volt, hogy kellene valami önkiszolgáló bolthálózat, de egy 1961-es miniszteri rendelet végül előírta, hogy minden 500 lakásosnál nagyobb lakótelepen legyen ilyen üzlet.

„Igen, ez volt akkoriban a legnagyobb bolt, ide járt az összes bányász fizetésnapon” – meséli egy bácsi Dorog első önkiszolgáló ABC-je mellett, a buszmegállóban, de aztán gyorsan áttér arra a témára, nézzem már, milyen emberek vannak, hogy így összetörik a telefonfülkét.

Az épület letisztult, cipősdoboz formáján alig fogott az idő. Az egyik oldalához hozzátoldottak ugyan egy fáskamraszerű építményt, a másikon meg befalazták a nagy ablakokat, és fotocellás üvegajtókra cserélték a klasszikus ABC-ajtókat, de két eredeti, 30*30 centis kis ablak még őrzi a régi idők hangulatát.

A boltban dolgozók emlékeihez - az esztergomi központ engedélye híján - nem sikerül hozzáférni. Annál segítőkészebbek voltak a városi könyvtár dolgozói, amikor betoppantunk hozzájuk azzal a kéréssel, hogy nem lehetne átkutatni a helytörténeti gyűjteményt, hátha akad egy fénykép a bolt megnyitásáról.

„Nem is tudtuk, hogy ilyen híresek vagyunk” – válaszolják nevetve, és nekiesnek a számítógépeknek meg a vaskos fényképalbumoknak, de mindhiába. 

És így hozta a véletlen, hogy megismerkedtünk az első magyar Pamír-expedíció egyik tagjával, Pick Józseffel, Picksi bácsival, akit a könyvtárosok végső kétségbeesésükben felhívtak. Nagyrészt ugyanis neki köszönhető a könyvtárban felhalmozott helytörténeti anyag. 

Az 1964. áprilisi boltátadásról semmi nem maradt meg Picksi bácsi emlékezetében, de akkoriban már nem is foglalkozott szocialista kiskereskedelemmel, sőt, lehet, hogy nem is tartózkodott Dorogon, hanem hegymászással, túravezetéssel meg ásványgyűjtéssel töltötte valahol idejét. 

Fényképet sem talál a régi boltról, de valószínűleg ott kellett volna aludnunk, ha tényleg azt akarjuk, hogy végignézze fényképgyűjteményét. A házát egyébként múzeumnak hívja, és a legminimalistább tárlatvezetés is olyan félórát vesz igénybe hegymászócsákányától a Néva típusú, nadrágba szerelhető, drótantennás lehallgató berendezésig.

„És arra nem emlékszik, honnan jön az ABC név? Olyanokat olvastam, hogy az Általános Beszerzési Cikkek vagy az Általános Bolti Cikkek rövidítése” – kérdezem tőle, próbálva visszatérni témámra a rengeteg polgári és katonai rádió, fénykép, lemez, magnó meg ásvány között.

„Dehogy! Az ábécére utalt, hogy ától cettig minden lehet kapni.”

(A szigorúbb történeti tudattal rendelkező olvasóknak bevallom, annyira azért nem érdekelt a téma, hogy megpróbáljam kideríteni, mi is az igazság.) 

Végül Picksi bácsi is visszatalál cikkünk témájához, és a kapuból utánunk szalad, hogy mindenképpen írjuk ám bele a cikkbe: „a kulturálatlan, sorbanálláshoz szokott bányásztársadalmat ekkor szoktatták rá egy modernebb kereskedelmi formára”. 

És feltétlenül jöjjünk vissza, mondja a kertkapuban integetve, és akkor nagyot borozunk, meg elüldögélünk a kertben, de tényleg és hamarosan, mert lehet, hogy már nem sokáig él. Ettől aztán olyan rossz kedvünk lett, hogy a szobi réven már Kháronról beszélgettünk.

De nem a dorogi bányászok léptek be először olyan boltba, melynek tetején az ABC felirat virított, hanem a váci cementmű deákvári lakótelepen élő munkásai és munkásfeleségei.

„Sok boltot adtak át 1963-ban Deákváron. Olvasgasson 1963-as újságokat” – válaszolja érdeklődésemre telefonon a váci Tragor Ignác Múzeum egyik munkatársa, aki hirtelenjében teljesen egyedülálló elképzelést alkotott a nanotémákban elmerülő újságírók szokásairól. 

„Khmm” 

 „De szerintem ott lesz a Petőfi téren.” – könyörül meg szegény hülye firkászon, akinek nincs jobb dolga, mint ilyesmiről cikket írni.  

És tényleg ott volt.

„Szép jónapot! Zavarhatom magukat egy kicsit? - szólítok meg az bolt mögött két úriembert, akik a szameteskukák mellett szeszesitalokat fogyasztanak. - Újságíró vagyok, és …”

„Akkor nem” – mondja egyikük.

„Csak annyit szeretnék kérdezni, hogy ez az az ABC, amit 1963-ban nyitottak meg”.

„Igen, én 64-ben költöztem ide, és akkor már itt volt, csak a bejárata volt a másik oldalon. Tavaly építették át” – válaszolja társa, de az őszinte helytörténeti érdeklődés hatására szigorú  kollégája is megenyhül.

„Nagyon köszönöm! Csak ennyi volt. Minden jót!”

A biztonság kedvéért azért még megerősíttettük a tényt a boltban egy idősebb pénztárosnővel és egy öreg nénikével, aki nárciszokat árult a bejárat előtt, majd véget vetettünk az első magyar önkiszolgáló ABC áruház megnyitása alkalmából rendezett emléktúránknak.

Mire az ünneplők és a dorogi ABC első vásárlói 1964. április 4-én hazaértek, az Egyesült Államokban felkelt a nap, a Billboard slágerlistáján pedig megállíthatatlanul tovább kúsztak felfelé a Beatles szerzeményei. Ezen a napon az első öt helyet mind az együttes dalai foglalták el, amit azóta sem sikerült senkinek utánuk csinálni. Búcsúzóul ennek emlékére következzen a harmadik helyről a She Loves You.