A szarajevóiak sokáig hittek abban, hogy mindaz, ami - legalábbis a felszínen - jellemezte Jugoszláviát, a multikulturalizmus, a viszonylagos tolerancia, szabadság és jólét, az államszövetség összeomlása után is megmarad Boszniában, de legalábbis a városukban.

Hogy mekkorát tévedtek, arra 1992. április 5-én kellett rádöbbenniük.

Egy hónappal korábban tartották a szerbek által bojkottált függetlenségi népszavazást, és március 3-án ki is kiáltották a három nemzetiségű Bosznia-Hercegovina függetlenségét. Az ország egy lőporos hordó volt, a feszültség napról-napra nőtt, a Szlovéniából és Horvátországból kivont, ország nélkül maradt Jugoszláv Néphadsereg egységeit itt vonták össze, és lett belőle a boszniai szerbek hadserege. A boszniai Bijeljinát és Zvornikot megtámadták a szerbek, muzulmánokat gyilkoltak és üldöztek el otthonaikból.

A muzulmán exodus megállítására április 4-én Alija Izetbegovic elnök kiadta a parancsot a területvédelmi erők mozgósítására. Ezeket az alakulatokat még Tito idején hozták létre, egyfajta tartalékos szolgálat volt, területi alapon szerveződött, és a külső ellenség előretörésének megakadályozását szolgálta. A függetlenné váló köztársaságok első arzenálja a területvédelmi laktanyákból származott. 

Izetbegovic döntése sokként érte Boszniát, mivel a területvédelmisek ellenfele csakis a szerb irányítás alatt álló Jugoszláv Néphadsereg, illetve a Szerbiából átszivárgott csetnikek lehettek.

Radovan Karadzsics, a szerbek montenegrói származású vezére, akit ekkor még nem vettek komolyan Szarajevóban, Izetbegovic döntéséről ezt nyilatkozta a Jugoszlávia halála BBC-s szerzőinek, Laura Silbernek és Allan Little-nek (a poszt többi idézetének is ez a könyv a forrása):

"Amikor meghallottuk, hogy Izetbegovic általános mozgósítást rendelt el, az hatalmas megrázkódtatásként ért bennünket, mert tudtuk, hogy ez háborúhoz fog vezetni. Felhívtam Izetbegovicot és mondtam neki: Kérlek, vond vissza a felhívást! Tudod, hogy a szerbek nem csatlakoznak a katonáidhoz. Azt felelte, nem teheti, mert már nyilvánosan is bejelentette. Erre azt válaszoltam, hogy biztosan talál valamilyen módot, hogy visszavonhassa, mert sosem túl késő. De nem volt hajlandó megtenni."

Ennyit előzményekről.

Április 5-én reggel, a boszniai területvédelmisek mozgósítása után egy éjszakával, a szerb szabadcsapatok elfoglalták a szarajevói rendőrakadémia magaslaton, jó stratégiai ponton fekvő épületét és megszerezték az ott tárolt fegyvereket, lőszereket. A szerbek célja Szarajevó kettévágása volt.

A rendőrakadémia elfoglalásának hírére a szarajevói polgárok, muzulmánok, szerbek, horvátok, zsidók, és magukat jugoszlávnak vallók Tito-képek és jugoszláv zászlók alatt összegyűltek a Parlament előtt. Ott volt Samir Koric, 27 éves könyvelő is.

"Azért voltunk ott, mert hittük, hogy még mindig nem késő megváltoztatni az emberek gondolkodásmódját, és meg tudjuk menteni Szarajevót és egész Boszniát, ahol a muzulmánok, a szerbek és a horvátok továbbra is együtt élhetnek, ahogy tették ezt az elmúlt 500 évben. Már majdnem dél volt, amikor több ezren a tüntetők közül úgy döntöttünk, hogy elmegyünk az egyik barikádhoz, amely a Vrbanja híd túloldalán, a Parlament tornya mögött állt. Azt gondoltuk, átmegyünk a hídon Grbavicába [itt volt az elfoglalt rendőrakadémia], és megmutatjuk, hogy a város még mindig az embereké - minden emberé."

A hegynek tartó tömegbe belelőttek a rendőrakadémiát védő szerbek. Többen megsérültek, köztük a 24 éves Suada Dilberovic, egy dubrovniki muzulmán orvostanhallgató lány, aki a kórházban belehalt sérüléseibe.

Vannak, akik őt tartják a szarajevói harcok első áldozatának, mások egy szerb férfit, akit egy hónappal korábban lőttek le, miután egy esküvői menetben muzulmánokkal keveredett tettlegességig fajuló szóváltásba.

Samir Koric Suadával ment a tüntetésre, később szem elől tévesztette.

"A tömeg nem volt dühös. Emlékszem, ahogy Suada ott állt reggel szőkén, ragyogó kék szemével, és nevetett. A körülöttünk gyülekezők többségében jókedvű fiatalok voltak, akik békés keretek között szerettek volna hangot adni véleményüknek.

Körülbelül ötven méterre lehettem a hídtól, amikor néhány - talán öt vagy hat - lövés dördült. Mindenki futni kezdett.

Ahogy fedezékbe értünk egy épület mögött, hihetetlen düh fogott el. Sosem gondoltam volna, hogy valaki képes lenne tüzet nyitni egy csoport fegyvertelen tüntetőre. [...]

Először elszigetelt, erőszakos cselekménynek tűnt, rettenetes egyéni tragédiának. Csak lassan rajzolódott ki agyunkban az a kép, hogy egy sokkal rettenetesebb dráma első incidenséről van szó: az utóbbi 50 év legszörnyűbb háborújáról Európában."

 

Másnap az Európai Közösség elismerte Bosznia-Hercegovina függetlenségét, a Jugoszláv Néphadsereg, vagyis a szerbek átvették a repülőtér irányítását, Karadzsics pedig kikiáltotta a szerb köztársaságot, magát téve meg államfőnek.

Szarajevó ostroma 1996. február 29-én ért véget. Több mint 12 ezer ember vesztette életét, 50 ezer megsebesült - 85 százalékuk békés, szarajevói polgár volt. A lakosságszám 1995-re 64 százalékkal csökkent.

Karadzsics a mai napig körözés alatt áll, egyesek szerint Montenegróban bujkál. Suada Dilberovicsnak a szarajevói orvostudományi egyetem 2007. november 15-én posztumusz orvosi diplomát adott.