„A világ nagy érdeklődéssel figyeli a Budapesti Értéktőzsde megalakulását, mert az első olyan jelnek tekinti, amely számára a magyar piacgazdaság kiépülését bizonyítja” – írta a HVG június 23-i száma. Érdekes módon nem múlt időben fogalmazott a szerző, holott annak a napnak a dátuma, amikor „hivatalosan is megalakul Budapesten az Értéktőzsde”, 1990. június 21-e volt. A tőzsdealakulásnak egyébként akkor már csaknem két éves közvetlen, és 1982 végéig visszanyúló közvetett előzményei voltak (nem számítva persze az 1864-ben felállított első pesti áru- és értéktőzsdét).

A mai államfői jogintézménynek megfelelő Elnöki Tanács ugyanis egy 1982-es, december 1-jén hatályba lépett törvényerejű rendelettel engedélyezte a kötvények megjelenését. Sorsszerűnek is mondható, hogy az első két kötvénykibocsátó a tőzsde ma is két legmeghatározóbb szereplője, a Mol – akkor nevén Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt –, valamint az OTP volt. Ezeket még csak gazdálkodó szervezetek jegyezhették, 1984-ben viszont megjelentek a lakossági piacra szánt vállalati kötvények (emellett ugyanebben az évben az állami vállalatok és szövetkezetek egy részét is kötvénykibocsátásra kényszerítette a kormány a növekvő deficit ellensúlyozására)

Az első lakossági kötvény a Pest Megyei Iparcikk Vállalaté volt, az első kötvénysiker a Skála Coop nevéhez fűződik: az 1984 tavaszán kibocsátott 300 milliós kötvénycsomagot három nap alatt elkapkodják, a Napi Gazdaság egy korábbi visszatekintése szerint egy héttel később már a Lehel piacon árusították „kéz alól”, tíz százalékos felárral. A lakossági kötvénypiacra 1986 elején az akkor – a kétszintű bankrendszer kialakulása előtt – kereskedelmi banki feladatokat is ellátó MNB is beszáll.

A következő év nyarán megjelenik egy nyilatkozat a magyarországi értékpapír-kereskedelem összehangolásáról, majd még 1987 decemberében 22 bank alá is ír egy értékpapír-kereskedelmi megállapodást, valamint megalakul a Magyar Tőzsdealapítvány. Nyilvánosan először 1988 januárjában fogalmazzák meg célként a tőzsde létrehozását, majd július 1-jén Járai Zsigmond vezetésével megalakul az első értékpapír-piaci tőzsdetanács.

Őt 1989 májusában pénzügyminiszter-helyettessé nevezik ki – ebben a tisztében aktív szerepet vállalt az 1990. február 1-jén hatályba lépő, már a tőzsde intézményéről is rendelkező értékpapír-törvény kidolgozásában –, a tőzsdetanács élére ekkor Faluvégi Lajos korábbi pénzügyminiszter kerül. 1990 tavaszán megalakulnak az első brókercégek, majd június 19-én 42 brókercég, biztosító és pénzintézet, valamint a nemzeti bank 211 millió forintos tőkével megalapítja a Budapesti Értéktőzsdét.

A tőzsde első elnöke – továbbra is a tőzsdetanács elnökeként – az akkor 36 éves Bokros Lajos lett, akit a HVG 1990. június 30-i számának Portré rovatából ismerhetett meg a nagyközönség. Megtudhattuk, hogy Bokrost 1978-ban már egyetemistaként felvették a „már akkoriban is reformszigetnek számító Pénzügykutatóba”, már 1977 óta az MSZMP tagja volt, de „több esetben kaptam pártfegyelmit” – többek között az adósságállományról közölt adatok vagy Grószék 1987-es stabilizációs programjáról mondott véleménye miatt –, de még azt is, hogy Panamában volt egy évig ösztöndíjas, és 1990 nyarán havi 12 ezer forint lakáshitel-törlesztést fizetett.

Visszatérve 1990 júniusára: két nappal a megalakulás után, 1990. június 21-én nyitott meg a tőzsde a Váci utca 19. szám alatt. Az első kereskedési nap másfél óráig tartott egy irodaház első emeletének nyolcvan négyzetméterén, a Napi múltidézése szerint a nyílt kikiáltással zajló kereskedést kezdetben egy 12 személyi számítógépből álló lokális rendszer támogatja, ez végzi az egymás közötti ügyletek feldolgozását. A látogatókat csak egy jelképes korlát választja el a kereskedőktől, így a megbízások néha ’közvetlen úton’ érkeznek, noha ez elvileg tilos.

A hőskorban a megalakulás tényén kívül nemigen volt ok az ünneplésre (egyébként az értéktőzsde után egy hónappal, júliusban létrejött az árutőzsde is). Pontosabban az első napokban még igen: hatalmasat robban ugyanis a tőzsdére elsőként bevezetett – és ott sokáig egyeduralkodó – Ibusz-részvény árfolyama (ezenkívül ekkor még csak vállalati kötvényekkel lehetett kereskedni).

A kereskedés első napjaiban az Ibusz hatalmas befektetői érdeklődést váltott ki; már persze az akkori viszonyok között. Az 1000 forintos árfolyamú részvények ára két nap alatt 10 000 forintig is felment, a hetet végül 9100 forinton zárta az Ibusz. Mai szemmel nézve azonban még meglehetősen szerény forgalmat bonyolítottak a parketten: az alakulás hetében 96 millió, egy héttel később már csak 70 millió, július közepén már csak 6 millió volt a BÉT egész heti forgalma (részvények és kötvények együtt).

A visszafogott eredmény nem meglepő, erre utal a HVG már említett cikke is, amely így fogalmaz: „a magyar gazdaságban manapság lezajló események, az értékpapírpiac helyzete nem éppen optimális környezet az értéktőzsde kialakulásához, ugyanakkor a tőzsde jelentősen hozzájárulhat a piac kiépüléséhez”. A középtávú előrejelzésben azonban már vastagon ott volt az optimizmus: „szakértők azt jósolják, hogy a budapesti tőzsdei folyamatok már a közeljövőben fellendülhetnek, és néhány éven belül Budapest akár a kelet-európai térség pénzügyi központjává válhat”.

Noha pénzügyi központ azóta sem lettünk – megjegyezzük, ilyen térségi központ a rendszerváltó országok egyikében sem alakult ki – a pesti tőzsde a kilencvenes évek közepére valóban igencsak megizmosodott. Pedig évekig nem voltak biztatóak a jelek: noha, az év végéig még öt papír érkezett a tőzsdére – köztük az azóta is jegyzett Fotex –, 1991-ben publikálják az ideiglenes tőzsdeindexet, majd 1992 végén már húsz cég papírjaival lehetett kereskedni, 1996-ig igencsak kezdetleges állapotban volt a budapesti részvénypiac.

A havi átlagos forgalom 1995-ig még az ötmilliárd forintot sem érte el, 1996-ban már meghaladta a 10 milliárdot, majd újabb hatalmas ugrással 1997-re a havi forgalom értéke átlépte a 100 milliárdos lélektani küszöböt. Ezzel párhuzamosan ugrásszerűen megnőtt a tőzsdei cégek kapitalizációja is: 1995-ben még 500 milliárd forint alatt volt, 1997-ben már 3000 milliárd fölött.

A BÉT egy, 2004 júniusában kiadott elemzése szerint a fejlődésnek a privatizáció adott igazi lendületet, hiszen a magánosítást követően olyan nagy, korábbi állami vállalatok jelentek meg a részvénypiacon, mint a Matáv vagy a Mol. Ha már privatizáció: az Új tulajdonosi program komótosan zajló előkészítésének időszakában érdekes visszaidézni, mit mondott Bokros 1990-ben erről: „a társadalmi vagyon 20 százalékát az állampolgároknak lehetne juttatni részvényvásárlásra jogosító ingyenes utalványok formájában… így azok is – például tanárok, ápolók – részvényesek lehetnének, akiknek erre különben nem lenne lehetőségük”.

Végül lakossági részvényprogram akkor nem lett – kárpótlási jegyek igen, azok 1992 decemberében mutatkoztak be a tőzsdén – a kilencvenes évek közepére a BÉT a világ leggyorsabban növekvő tőzsdéi közé küzdötte fel magát, ám az 1997-es ázsiai, majd az 1998-as orosz válság megtépázta a pesti börze eredményeit is. A kétezres évek közepén ismét szárnyalt a legpontosabb tőzsdemutató, a BUX névre rövidített részvényindex, ám a 2008-as év eddig nem sok jót hozott a kereskedőknek. Kérdés, hogy a Bokros által 18 éve sürgetett népprivatizáció egy esetleges idei vagy 2009-es megvalósítása hogyan hat a budapesti börzére, de még az is, hogy – miután a BÉT-ben többségi tulajdont szerzett a bécsi tőzsde – hogy megünneplik-e két év múlva az önálló pesti tőzsde huszadik születésnapját.