Emlékeznek még az 1990. nyári népszavazásra? Nem csoda, ha nem, ugyanis a részvételi arány mindössze 13,91 százalékos volt. És miről szavaztunk a nyári kánikulában? A közvetlen köztársaságielnök-választásról. Annak már nem volt jelentősége, hogy azok, akik éltek szavazati jogukkal elsöprő többséggel (85,91 százalék) szavaztak arra, hogy ne a parlament válasszon elnököt. A népszavazás érvénytelen volt. De mi is történt pontosan?

1989 őszén az SZDSZ, a Fidesz, az FKGP és az MSZDP kezdeményezte négyigenes népszavazás első kérdése arra vonatkozott, hogy csak a demokratikusan megválasztott parlament megalakulása után legyen köztársaságielnök-választás. A négy ellenzéki párt a reformer, de mégiscsak posztkommunista Pozsgay Imrét köztársasági elnökké választását akarta megakadályozni. (Egy demokratikus választáson, ha az MDF – amire nagy esély volt – mellé áll, Pozsgay elsöprő többséggel nyert volna.) Végül ebben a kérdésben is az igenek győztek, vagyis a demokratikus parlament megválasztása utánra tolódott a választás.

Az első szabad választás után a két legtöbb szavazatot gyűjtő párt, az MDF és az SZDSZ, egyebek mellett, megegyezett abban, hogy a köztársasági elnököt az Országgyűlés választja meg. Ezt támadta meg Király Zoltán aláírásgyűjtési akciója, amire az MSZP is rácsatlakozott, így akarva kitörni a politikai karanténból, és - elutasítva a paktumdemokráciát - a demokratikus értékek elkötelezett hívének mutatkozott.

„Nagyfokú érdektelenség jellemezte a vasárnapi népszavazást” – adta hírül a Magyar Nemzet szalagcíme a szavazás másnapján. Vasárnap reggel megszólaltatják a kezdeményezőt is, aki az időpontot okolta az alacsony részvételért:

„A napokban találkoztam amerikaiakkal, és elképesztőnek tartották, hogy a nyár közepén Magyarországon szavazást rendeznek. Ebben az időpontban nem lehet elvárni, hogy az emberek hosszú, tömött sorokban az urnákhoz járuljanak. Nyilvánvaló, amikor ezt az akciót kezdeményeztem, arra nem számíthattam, hogy a szavazás egy forró júliusi vasárnap lesz. Ilyen körülmények között ha 30-40 százalékos részvételi arány lesz, akkor azt már jó eredményként lehet elkönyvelni. Optimista nem vagyok, az 50 százalékos részvételre nem számítok, ám ha körülbelül 3 millió ember elmegy szavazni, az már erkölcsi siker.”

Végül 1 087 741 ember ment el szavazni. Ebben a kormánypártok és az SZDSZ is ludas volt, ugyanis semmiképpen sem akarták, hogy az MSZP által javasolt módon, az őszi helyhatósági választással egy időben tartsák a népszavazást.

Jánosi György, az MSZP alelnöke már nemcsak a nagy melegben látta a sikertelenség okait:

„Valószínűleg sokan voltak olyanok is, akik az egész kérdést nem érezték fontosnak, számukra a mai aktusnak nem volt tétje. S nyilvánvaló, hogy a lakosság jó részének pedig egyszerűen elege van a politikából.”

A Magyar Nemzet tudósítója a zuglói 33-as választókörzetben szerzett közvetlen tapasztalatokat a szavazás menetéről. Dobi István, a választási bizottság elnöke keményen fogalmazott kora délután, amikorra biztossá vált, hogy érvénytelen lesz a népszavazás. Szerinte százezernél több aláírást kellene összegyűjteni egy ilyen kezdeményezéshez (ma már kétszázezer aláíró kell):

„A több mint hétmillió szavazásra jogosult állampolgárnak a százezer aláíró ugyanis csak a csekély töredéke. Érdemes lenne hát megfontolni, hogy a töredék véleménye miatt ilyen százmilliós költségekbe verje magát az ország, amikor ebből a pénzből óvodákat, iskolákat lehetne építeni és felújítani.”

A zuglói 33-as választókörzetben kora délutánra már az MSZP-s Stolba Sándor sem tudott azonosulni pártja álláspontjával, vagy talán a nagy meleg miatt válogatta meg kevésbe szavait:

„Fölösleges volt ez a népszavazás, hiszen sem nem gyorsítja, sem nem lassítja a rendszerváltás menetét az, hogy ki választja meg a köztársasági elnököt.”

A pártelnök Horn Gyula néhány napot aludhatott a kudarcos népszavazásra, amikor sajtótájékoztatón értékelte a történteket. A Magyar Nemzet tudósítása szerint:

„A különösen alacsony részvétel még azok számára is csalódást jelentett, akik számoltak a sikertelenséggel. Az okok között a többi párt negatív magatartását, az időpontnak ilyen horderejű kérdésre rendkívül alkalmatlan megválasztását, az eligazodást nehezítő megfogalmazásokat említette.”

Néhány nap múlva a parlament megválasztotta a harmadik köztársaság első elnökét, Göncz Árpádot – a többi között az MSZP-s képviselők szavazataival.