Az elsőnél csaknem hétszáz méterrel hosszabb, a budapesti repülőtér első ötven évének egyik legnagyobb fejlesztése, amelyet hivatalosan a Malév egyik Róma–Budapest-járata, nem hivatalosan egy német pilóta vezette Cessna (nem az, amelyik később a Vörös téren is járt) avatott fel. Ez a Ferihegyi Repülőtér második leszállópályája, amelyet 1983. augusztus 30-án helyeztek forgalomba.

Az első gép, a már említett római hivatalosan az avatás másnapján érkezett a 3707 méter hosszú betoncsíkra – az első leszállópálya eredetileg 2500 méteresnek épült, az ötvenes évek végén hosszabbították meg 3010 méteresre –, azonban, mint azt a repteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. az évfordulóra készített összeállításában felidézte: "néhány nappal korábban egy kis repülőgép pilótája tévedésből az akkor még építés alatt álló pályára tette le a gépét. A Cessnát vezető német férfi látta ugyan a levegőből az 1-es pályát, de jobban vonzotta a vakítóan fehér, szép hosszú kettes, így ott landolt".

A 2-es leszállópálya építése a magyar kormány által az 1970-es évek második felében indított reptérfejlesztési program első nagyobb beruházásaként épült meg. A program célja az volt, hogy hogy biztonságosabbá tegye a repülőteret, és növelje annak befogadóképességét. A program részeként épült fel a 2-es pálya és a hozzá tartozó teljes úgynevezett gurulóút-hálózat, valamint a most is használt irányítótorony. A program folytatásaként, 1983 őszén kezdték a kettes terminál építését, amely az osztrák tőke bevonásával 1985 novemberére készült el.

Visszatérve a leszállópályára: a 2-es pályát 1980-ban kezdték el építeni az akkori csúcstechnika felhasználásával. Grandiózus elemekben nem volt hiány az építkezés során: az építkezés során el kellett terelni a Gyáli patakot, valamint odébb kellett helyezni az Ecser-Vecsés közút nyomvonalát. A három évig tartó munka egyik okát a rossz terepviszonyok jelentették, de magyarázatul szolgál az is, hogy csak a tűzszerészek hónapokig dolgoztak a terep bombamentesítésén.

Ferihegy ugyanis, noha csak 1950-ben lett az ország első számú nemzetközi repülőtere, már a második világháború idején reptérként működött. Bár kezdetben Mátyásföld, majd az első világháború után Budaörs volt az ország központi repülőtere, az 1930-as évek végétől – részben a budaörsi problémák miatt – keresték egy új fővárosi reptér helyét. Az egy időben a Grassalkovich-család tulajdonában tartozó, több mint 600 holdas, Vecsés, Pestszentlőrinc és Rákoshegy – utóbbiak ma már a főváros XVIII. és XVII. kerületének részei – térségében található területen 1942-ben kezdődtek el a polgári repülőtér részén az építkezések (Ferihegyet komplex, katonai, polgári és sportcélokra szánták).

A második világháború alatt a repülőtér, amely térségében előbb német, majd szovjet csapatok is állomásoztak, komoly károkat szenvedett el, ezek helyreállítása és az első pálya betonozása 1948-ban kezdődött el. A reptérről kezdetben csak a baráti országokba indultak és érkeztek járatok, az első, Bécsbe induló Malév-gépre hat évet kellett várni.

A 25 éve elkészült 2-es leszállópálya – amely saját, a csapadékvizet a Maglódi csatornába vezető csatornarendszerrel is rendelkezik – a Budapest Airport tájékoztatása szerint 3707 méter hosszú és 60 méter széles. Negyven centi vastag burkolat és több mint 3000 darab 56,25 négyzetméteres, négyzet alakú betontábla alkotja, így a pályán a legnagyobb repülőgépek is tudnak landolni. Átadása után két évvel szállt le itt az első Boeing 747-es, a Jumbo, de járt már ezen a betoncsíkon az azóta megszüntetett Concorde, valamint a jelenleg a világ legnagyobb repülőjének számító Antonov 225-ös is.

És biztos, hogy jó ideig még a leghosszabb magyar reptéri pálya marad, a reptérüzemeltető 65 milliárdos fejlesztési tervében ugyanis új terminálépület, bővülő infrastruktúra, szállodák és irodahelyiségek szerepelnek, azonban "új futópályára nincs szükség".