1962. május 31-én az izraeli Ramle városában felakasztották Karl Adolf Eichmannt. Izraelben ez volt az első és egyetlen eset, amikor civilt ítéltek halálra, és a büntetést végre is hajtották.

Az akasztásról sokáig nem derültek ki részletek, csak több évtizeddel a kivégzés után szólalt meg Salom Nagar, Eichmann börtönőre, aki fél éven keresztül, 1961. december 15-től az akasztásig kísérte a náci háborús bűnöst. Végül ő volt az is, aki végrehajtotta a halálos ítéletet, majd elégette a holttestet, de erről a feladatról ő maga is csak az utolsó órákban értesült. „Titkos akció volt, a parancsnokokon kívül senki nem tudta, mikor, hol és ki fogja végrehajtani a halálos ítéletet." Nagar több mint 40 év elteltével a Shofar News-nak adott interjújában mesélt a részletekről.

Ramle börtönében egy 22 börtönőrből álló egység kapta azt a feladatot, hogy őrizzék Eichmannt, mindegyikük különböző részfeladatokat látott el, nem mindenki mehetett a rab közelébe. A börtön egy öt szobából álló szintjét teljesen kiürítették, hogy szigorú őrzésével egyrészt megakadályozzák a rab szökését, másrészt hogy megvédhessék őt az esetleg kívülről érkező támadóktól. Elfogása óta erre folyamatosan odafigyeltek, bírósági tárgyalásán például golyóálló üveg mögé ültették.

Őrzésének szervezésekor fontos volt az is, hogy aki holokauszt-túlélő volt, vagy hozzátartozóját veszítette el, nem lehetett Eichmann közvetlen közelében, csak távolról őrködhetett. Attól tartottak, hogy bárki az átélt traumát megbosszulhatja, a hatóságok viszont tartani akarták magukat a bírósági ítélethez.

Tehát az öt szoba közül Eichmannt egy kisebb helyiségben őrizték, ahol mindössze egy ágy és egy sarokasztal volt, itt írta visszaemlékezéseit. Az iratokat csak sok évvel halála után hozták nyilvánosságra. Halálos ítéletének tudatában személyisége megváltozott, arcán zavartság látszott, önteltsége azonban az utolsó pillanatig megmaradt.

Kegyelmi kérvényét elutasították

Jeruzsálem kerületi bírósága 1961. december 15-én született döntésének értelmében Eichmannt bűnösnek találta mind a 15 ellene megfogalmazott vádpontban, köztük emberiesség és a zsidóság elleni bűntettekért, valamint háborús bűnökért. Az ítélet kötél általi halál lett, ami ellen Eichmann fellebbezett. 1962. május 29-én az izraeli legfelsőbb bíróság ezt elutasította, és a kerületi bíróság ítéletét jogerőre emelte. Eichmann kegyelmi kérvénnyel fordult Icak Ben-Cvi államelnökhöz, aki a kérvényt szintén elutasította.

Az akasztást május 31-én hajtották végre. Eichmann este 7 óra körül fogyasztotta utolsó vacsoráját, zöldborsót, olajbogyót, kenyeret és teát kapott. Utolsó kívánsága egy üveg bor volt, ezt is megkapta, elfogyasztott egy fél üveg izraeli száraz Carmel vörösbort. Utána beszélgetett egy protestáns pappal, és üzent a feleségének, hogy nyugodjon meg, a szívében békével távozik.

Végül átkísérték a kivégzőszobába, ahol már lógott a hurok, összekötözték a bokájánál, a térdénél, kezeit pedig a háta mögött. Mikor a kivégzéshez fekete csuklyát akartak a fejére tenni, megtagadta.

Gondolkodás nélkül húzta meg a kart

Nagar közben az egy szinttel lejjebb lévő szobában volt, ennek a plafonjába egy zsaluszerű ajtót szereltek, ezen állt Eichmann. Mikor jeleztek neki, felment, látta, hogy a kivégzéshez minden készen áll, a hurok már Eichmann nyakában van. Gondolkodás nélkül meghúzta a kart, ami nyitotta a zsalut, és Eichmann már lógott is a levegőben.

Nagar élete legszörnyűbb eseményeként számolt be arról, amit a lenti szobában látott az akasztás után, a félelemtől és a rémálmoktól egy évig nem tudott szabadulni. „Eichmann arca sárgásan sápadt volt, a nyelve kilógott a szájából, a nyaka körüli kötélen bőrdarabkák lógtak, a mellkasa ázott a vérben. Szörnyű látvány volt."

Az akkor 23 éves börtönőr számára az igazi rémálom csak ezután kezdődött. „Nem tudtam, hogy akasztáskor a holttestbe a fulladás miatt levegő szorul. Felmásztam, hogy levágjam a kötélről, láttam az élettelen arcát, és a merev tekintetet, amint engem bámul. Mikor megragadtam a derekánál, kiszorítottam a levegőt a testéből, ekkor egy erőteljes baaa hang hagyta el a száját, a testen lévő összes vér pedig az arcomba fröcskölt. Az volt az első gondolatom, hogy fel akar falni. Remegtem a félelemtől."

A parancsnok ezután segítséget hívott, elvitték Eichmann holttestét egy raktárépületbe, ahol már egy kemence várta, amit külön erre a célra építettek, majd elégették.

Maradványait nemzetközi vizeken szórták a tengerbe

A hivatalos orvos szakértő éjfél előtt két perccel állapította meg a halált. Egy órával később a holttestet elhamvasztották, és hajnali háromnegyed négykor egy rendőrségi hajóról nemzetközi vizeken a Földközi-tengerbe szórták földi maradványait. Ezzel akarták megelőzni, hogy a sírhelye vagy akár az ország, ahol vízbe szórták, zarándokok célpontja lehessen. Az izraeli rádió a hajnali órákban egy rövid közleményben számolt be az esetről.

Eichmann visszaemlékezésében azt írja, nem bánt meg semmit. „Hitler olyan mértékben tehetséges volt, hogy ezt az emberek is észrevették. Magam is elismerem őt, és továbbra is megvédem. Saját magamat nem fogom megalázni, bűnbánatot semmilyen szinten nem tanúsítok. A legőszintébben vallom, hogy ha 10 millió zsidót öltünk volna meg, ahogyan azt a statisztikák jósolták 1933-ban, akkor azt mondhatnám, istenem, megsemmisítettük az ellenséget."

Eichmann az SS alezredeseként szolgált a náci Németországban, ő volt az egyik főszervezője az európai zsidók megsemmisítésének, neve 4-5 millió zsidó halálához kapcsolódik. 1932-ben lépett be a nácipártba, 1935-től a német titkosszolgálatnál a zsidó ügyek felelősévé nevezték ki. 1938-tól ő szervezte az osztrák, a cseh és a német zsidók kényszerkitelepítését. 1941-től a Birodalmi Biztonsági Főhivatal zsidóügyi osztályának vezetőjeként a deportálások irányítója. 1944 márciusától a magyar hatóságokkal közösen szervezte a magyar zsidóság gettósítását és deportálását.

A háború után Németországban bujkált, majd náci szervezetek segítségével Argentínába szökött. 10 éven keresztül Ricardo Klement néven élt, míg 1960-ban izraeli ügynökök négy hónapig tartó nyomozás után rátaláltak. Eichmannt végül hamis iratokkal Jeruzsálembe szöktették, és bíróság elé állították.