1972. január 24-én elfogtak egy japán katonát, aki huszonnyolc évig bujkált Guam dzsungeleiben, ahova még a második világháborúban vezényleték. Jokoi Soicsi ugyan 1952-ben értesült arról, hogy a harcok véget értek, azonban tartotta magát a Japán Császári Hadsereg elveihez, és nem adta meg magát, amellyel a kiképzés szerint magára és császárára is szégyent hozott volna.

Jokoi eredetileg szabóként dolgozott Nagoja városban, mielőtt 1940-ben be kellett vonulnia. Először Mandzsúriába vezényelték, ahonnan 1943-ban került át Guamra.

Az amerikaiak 1944. júliusában indítottak átfogó offenzívát a három éve japán megszállása alatt álló sziget visszafoglalására, tankjaik pedig szétverték a japán ellenállást. Az egységétől elszakadt Jokoi több másik japán katonával együtt bevette magát a dzsungelbe, ahonnan a 26 éves férfi a következő 28 évben nem jött elő. A kötelességtudat mellett attól tartottak, hogy az amerikaiak megölnék őket.

A japán kormány 1944. szeptember 30-án több más katonával együtt halottnak nyilvánította a férfit, aki egy bambuszliget alatti barlangrendszerben húzta meg magát. Abból élt, amit talált, rendszeresen halászott, de gyümölcsöket, magvakat, rákokat, békákat, csigákat és még patkányt is evett. Korábban szabóként dolgozott, ezért egyenruhája helyett a talált alapanyagokból és fakéregből készített ruhát magának.

Kezdetben nem volt teljesen egyedül, azonban a vele együtt bujkáló japán katonák az évek múltával vagy megadták magukat és hazatoloncolták őket, vagy a dzsungelben vesztették életüket. Jokoi visszaemlékezései szerint 1964-ben sokáig vele bujkáló két társát is elveszítette.

Önként vállalt elszigeteltségének végül két amerikai vadász vetett véget 1972-ben, akik meglepték, amikor éppen halászott az egyik folyóban, írja a The New York Times. Puskáikkal sakkban tartották, megkötözték, és a közeli rendőrőrsre kísérték, ahol a japán katona elmesélte elképesztő történetét a megdöbbent rendőröknek.

Kiderült, hogy pontosan számon tartotta az eltelt időt, elfogásakor pedig meglepően egészséges volt, elmondása szerint gyakran mosakodott, hogy elkerülje a különböző parazitákat. A lakhelyéül szolgáló barlangot átvizsgálva két gránátot, egy működésképtelen puskát és két egykori társának sírját is megtalálták.

A férfit néhány héttel később hazaküldték Japánba, ahol nemzeti hősként fogadták, érkezését élőben közvetítették a tévék és a rádiók. "Életben maradtam a császárért, és hittem a császárban és a japán elvekben" – mondta. Hazatérése egyben rávilágított a japán társadalomban a háború után elinduló változásokra is, Jokoi kitartó elhivatottsága és eszméi leginkább az időseknek voltak szimpatikusak.

Hazaérkezésekor az út mentén kis papírzászlókat lengettek az emberek, a tévé képernyőjén keresztül pedig több millióan követték figyelemmel, ahogy a férfi visszatért szülőfalujába. Könnyek között kereste fel a temetőben saját sírját, melyen az állt, hogy 1944-ben életét vesztette Guamon.

Sokan aggódtak, sikerül-e visszailleszkednie a társadalomba, mivel szégyellte, hogy végül megadta magát. Jokoi azonban igazi híresség lett, megindító története miatt pillanatok alatt pénzadományokat, ajándékokat és rengeteg házassági ajánlatot is kapott. Fél évvel hazatérése után megnősült, rendszeres vendég volt tévéműsorokban, ahol a túlélésről és a kötelességtudatról tartott előadást.

A Guamon eltöltött évtizedekről könyvet is írt, ami az eladási listák élére került, 1974-ben pedig még a felsőházba is megpróbált bejutni. Végül nem választották meg, amiben részben szokatlan nézetei is közrejátszhattak. Kijelentette például, hogy a golfpályák helyén babot kellene termeszteni.

A The New York Times beszámolója szerint Jokoi Soicsi végül 1997-ben, 82 évesen halt meg szívinfarktusban. A japán kormány más hátramaradt katonák után is kutatni kezdett, és 1974-ben találtak is egy Hiru Onoda nevű japán hadnagyot a Fülöp-szigetek dzsungeleiben. A Jokoihoz hasonló, elfeledett japán katona figurája Bud Spencer és Terence Hill Kincs, ami nincs című filmjében is megjelenik Kamaszuka személyében.