A jégkorong történetének egyik legfantasztikusabb győzelme született 1980. február 22-én Lake Placidban. A február 14-én rajtolt téli olimpia utolsó előtti napján a házigazda Egyesült Államok csapata a torna négyes döntőjének első mérkőzésén 4-3-ra megverte a Szovjetuniót (majd miután megverte a finneket is, a svédek ellen pedig már korábban döntetlent játszott, megnyerte az olimpiát).

A meccs és az 1980-as torna abszolút esélyese a szovjet csapat volt, amely 1964-től minden olimpián aranyérmes volt, a négy tornán 24 meccséből 22-t nyertek (utolsó vereségüket olimpián 1968. február 15-én, vagyis több mint 12 éve szenvedték el). Lake Placidben is jól indultak, az első öt meccsüket nyerték. Az 1980-as csapatban olyan fiatal zsenik játszottak, mint a húszas évei elején lévő Fetyiszov, Kaszatanov és Makarov és a még csak 19 éves Krutov, illetve olyan sztárok, mint Harlamov, Szkvorcov vagy a későbbi válogatottsági csúcstartó és válogatott gólkirály Malcev (több mint 320 meccs, csaknem 250 gól).

Az amerikaiak csapatában csak főiskolások szerepeltek, NHL-esek nem, a torna kezdetén a négy közé jutást sem várták tőlük. Az olimpia nyitónapján a Népsport is arról írt, hogy a csehszlovákok és a szovjetek a nagy esélyesek – a hetvenes években csak ez a két csapat lett világbajnok –, a világversenyeken a négy közé általában a svédek és a kanadaiak jutottak még.

Ezen a tornán azonban már a négyes döntő mezőnye sem a papírforma szerint alakult: a finnek, noha kikaptak a lengyelektől, Kanadát legyőzték, így a szovjetek után másodikként ők jutottak tovább. A másik csoportban a csehek buktak el, miután nemcsak a svédek verték őket, hanem az amerikaiak is, nagyon simán, 7-3-ra.

Az aranyérmet a legjobb négy csapat egymás közötti meccsei döntötték el. A négy közé Malcevék két pontot hoztak (a finnek elleni 4-2-es győzelemnek köszönhetően), a svédek és az amerikaiak 1-1 pontot (ők 2-2-et játszottak a csoportban), a finnek nullát. A szovjetek tehát lényegében az első meccsen megnyerhették volna a tornát, ha nyernek, és a másik mérkőzésen a finnek legyőzik a svédeket.

Úgy tűnt, ezzel nem is lesz gondjuk: a tizedik percben Krutov góljával megszerezték a vezetést. És bár öt perccel később Schneider egyenlített, újabb két perc múlva Makarov visszavette az előnyt. Ami 19:59-ig meg is maradt, ekkor azonban Tretyak kapus elnézte Johnson könnyű lövését, így az első harmad végén 2-2 volt az állás; Tretyak, aki 8 lövésből két gólt kapott, vissza sem jött a szünet után, Miskin folytatta a meccset.

A statisztikája azonban neki sem lett jobb: a maradék negyven percben összesen tudtak annyiszor kapura lőni az amerikaiak, mint az első húszban – kétszer a második, hatszor a harmadik harmadban –, de ez is elég volt nekik még két gólra (miközben az amerikai kapus 36 lövésből kapott három gólt). Az első góljuk még csak egy újabb egyenlítést jelentett: miután Malcev harmadszor is vezetést szerzett, emberelőnyből, a 23. percben, a 49.-ben Johnson szintén emberfórból válaszolt. Majd 1 perc 21 másodperccel később Eruzione a meccs során először vezetéshez jutttatta az amerikaiakat, akik a hátralévő tíz percet lényegében a saját harmadukban töltötték – de sikerrel.

A meccs persze vezető hír lett a világ sportsajtójában – nálunk nem, a Népsport másnap Heiden ötödik aranyérme címmel számolt be az olimpia aznapi eseményeiről, míg az alcímben azt emelték ki, hogy Zimjatov harmadik, Wenzel második bajnokságát szerezte –, és hamar megkapta a csoda a jégen (Miracle on Ice) eposzi jelzőt; ehhez persze az is kellett, hogy utolsó meccsén az amerikai csapat, sportközhellyel élve megtáltosodott, 4:2-re legyőzte a finneket is, így hiába lőttek kilencet a szovjetek a svédeknek, az aranyérem a házigazdáké lett.

Innen aztán beindult a showbiznisz és az amerikai álom egyvelege. A főiskolás srácok közül – a húsz tagú keretben két huszonötéves volt, a többiek 19-22 közöttiek – tizenhárman később az NHL-be kerültek, közülük hárman több mint ezer meccset játszottak a profiligába. Stanley Kupát nyert Ken Morrow 1980-ban a New York Islanders-szel, döntős és ötszörös All Star-játékos lett Mike Ramsey. Szintén tagja volt All Star-keretnek a szovjeteknek két gólt lövő – az NHL-ben is kétszáz gól fölé jutó – Mark Johnson.

Nem került NHL-csapatba viszont a győztes gólt szerző szélső, Mike Eruzione, holott a New York Rangers kínált neki szerződést. Azt mondta, ő azon a meccsén elérte pályafutása csúcsát, és valóban vissza is vonult; később televíziós kommentátor lett.

Az amerikai győzelmet a Sports Illustrated szavazásán a huszadik század legjelentősebb sporteseményének választották. A mérkőzésről két mozifilm készült, az első már 1981-ben, a második Kurt Russell főszereplésével 2004-ben.