Nem túl eredeti, mi több, kifejezetten hülye kérdés: ki a fene gondolta volna 1975. március 3-án, Varga Imre szobrászművész parlament melletti Károlyi-emlékművének avatásán, hogy jó harmincöt év múlva egy politikai tüntetésen kipát tesznek a szoboralak fejére, és táblát akasztanak a nyakába azzal a felirattal: ÉN FELELEK TRIANONÉRT. Mi több: néhányan még hurkot is dobnak a szobor nyakára, és a kötelet vagy nyolcan-tízen húzni kezdik, de a ledöntéstől megmentik a művet a pártcsendőrök.

Károlyi születésének századik évfordulójára kapta a szobrot, ami – bizonyítva az elvtársak viccelődésre való hajlamát – azon a helyen állt, ahol a politikus hatalomra jutásakor meggyilkolt Tisza István kapott emlékművet 1934-ben.

Az első köztársaság elnöke, a vörös gróf amúgy is a Kádár-rendszer egyik kirakatfigurája volt, pedig meg sem élte Kádár hatalomra kerülését. A kommunizmussal már a két világháború között is vissza-visszatérően kokettáló Károlyi a második világháború után tért vissza Magyarországra, és párizsi nagykövetként az új rend szolgálatába állt. A Rajk-per elleni tiltakozásul lemondott posztjáról és ismét az emigrációt választotta.

Károlyi Mihály 1955 márciusában halt meg Franciaországban. Kádár börtöneiben még százával voltak 56-osok, amikor hamvait újratemették Budapesten. Fontos esemény volt ez a legitimizációra áhítozó Kádár Jánosnak és rendszerének, és jelenlétükkel mindehhez olyan baloldali nyugati gondolkodók asszisztáltak, mint a A. J. P. Taylor oxforfi történész professzor (könyveit manapság is sűrűn kiadják magyarul), Francesca Wilson angol vagy Yvette Guyot francia írónő.

Az 1975-ös szoboravatás tovább építette a Károlyi kultuszt, és tovább építi majd 1984-ben Kovács András Vörös grófnője. (Általános iskolásként ezt a filmet kötelező volt megnéznünk valamelyik nemzeti ünnep előtti utolsó iskolanapon, amit persze egyáltalán nem bántunk.)

A Népszabadság 1975. március 4-i száma címoldalon, ha nem is hajtás fölött számol be a szoboravatásról: LELEPLEZTÉK A PARLAMENT MELLETT KÁROLYI SZOBRÁT.

Az ünnepségen ott volt Károlyi Mihály agilis özvegye és lánya, a beszédet Péter János, az országgyűlés alelnöke mondta el. „Az országházhoz került a régóta várt szobor – mondta Péter –, oda, ahol oly sok nagy csatáját vívta Károlyi Mihály, ahol 1918. október 16-án meghirdette a történelem kérlelhetetlen ítéletét a régi bűnös rend bűnös vezetői felett, két héttel az őszirózsás forradalom előtt: oda, ahol egy hónappal később kikiáltották a köztársaságot, majd Károlyi Mihályt elnökké választották, és ahol majdnem három évtized múltán, 1946-ban, győzelmeinek egy dicsőséges alkalmán az egész nemzet nevében köszöntötték.”

A szobor egy-két évtizedig békében állt a helyén, mígnem a rendszerváltás után szélsőségesek rendszeresen leöntötték vörös festékkel. Nyáron a Jobbik két országgyűlési képviselője a szobor eltávolítását követelte, Kövér László házelnök pedig 2014-re nem akarja őt jelenlegi helyén látni.

A baloldalon – egyéb hősök híján – Károlyi kultikus figurává kezd emelkedni. Többször kinyilvánították már, hogy megvédik a szobrot, bármi áron.