A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 166. paragrafus (1) bekezdése szerint a kijárási tilalom azt jelenti, hogy korlátozni lehet a lakosság utcán vagy más nyilvános helyen való tartózkodását. A kijárási tilalmat és annak időtartamát a rádió, a televízió, a sajtó és hirdetmény útján, valamint a helyben szokásos módon a lakosság tudomására kell hozni.
A törvény 167. paragrafus (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a közterületen tartandó rendezvényt, nyilvános gyűlést csak előzetes engedély alapján lehet tartani, és a nyilvános rendezvény tartására vonatkozó engedély kiadása az illetékes rendőrfőkapitány hatáskörébe tartozik, és a kérelmet a rendőrfőkapitány a védelmi érdekek sérelme esetén a tény közlését meghaladó egyéb indokolás nélkül elutasíthatja. (MTI)
a) vízágyút,
b) pirotechnikai eszközt, gumilövedéket,
c) ingerlõgázt,
d) elfogó hálót,
e) lóháton vagy jármûkötelékben végzett kényszeroszlatást.
Az említett eszközök alkalmazására a tömeget elõzetesen figyelmeztetni kell.
Tilos a tömeget korlátozni a helyszínrõl történõ eltávozásában. Tilos a tömegoszlatásra lõfegyvert használni.
A csapaterõ alkalmazása során a rendõr a csapaterõ parancsnokának utasítása szerint köteles eljárni.
A tömeg szétoszlatására irányuló csapaterõ alkalmazása során a Rendõrség a helyszínen lévõk egyéni felelõsségét nem vizsgálja.
Helyszíni tudósítónk szerint mintegy 150 fős kemény mag randalírozott a Köztársaság téren. Az elkeseredettek kirakatokat, hotelportát próbáltak betörni, valamint egy kispolszkit felborítani. A huligánok újságírókat, operatőröket is inzultáltak.
A rohamrendőrség nagy létszámban, szoros sorban indult meg, könnygázfelhővel. A teret mintegy egy perc alatt kiürítették.
Bűncselekmények elkövetőivel szemben kell intézkednie a rendőröknek az MTV székháza előtt, ezért több bevetési századot csoportosítanak át a helyszínre - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője keddre virradóra az MTI-vel. Tüntetők kivették a víztömlőt a helyszínre küldött tűzoltók kezéből, azzal próbáltak a televízió székházába betörni - közölte a fővárosi tűzoltóság szóvivője a távirati irodával.