A miniszterelnök távozását és demokráciát követelt mintegy hatszáz tüntető Szeged belvárosában kedden este. A múzeum előtt Molnár B. József néprajztudós a Kossuth téri tüntetők üdvözletét tolmácsolta. Felolvasta az Új Magyarország Egyesület alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását és ideiglenes kormány felállítását követelő kiáltványát.
Egy diák beszédében valódi hallgatói érdekképviseletet követelt, egy gyermekorvos arról mesélt, hogy egyre több éhező gyerekkel és olyan szülővel találkozik, aki nem tudja kiváltani a gyógyszereket. Egy nyugdíjas arról beszélt, hogy már képtelen kifizetni a négy év alatt többszörösére emelkedett gázszámláját. A tüntetésen felszólalt Gyimesi László, a Fidesz önkormányzati képviselőjelöltje is.
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.