A mostani zsizsegés már a tizenhat évvel ezelőtti rendszerváltás korát idézi. Soha nem hallott nevű szervezetek bukkannak elő a semmiből, legutóbb a Keresztény És Szociális Néppárt írt, hogy asszongya „valami nagyon nincs rendben az idei 1956-os ünnepre való felkészülésben. Nem sikerült a Gyurcsány-Orbán nevekkel fémjelzett ünnepi készülődés főpróbája, amint azt az éjszakai és hajnali események sajnálatosan tanúsították ország, világ előtt.” És így tovább. Az aláírók: Nyíri Miklósné megbízott elnök kinevezés alatt lévő alelnök és Dr. Mandl Károly tiszteletbeli alapító elnök, utazó nagykövet.
Megszólalt régi ismerősünk, a másfél éve még ingyenkarórával kampányoló Létalap Párt is. „Felszólította országosan tagjait és szimpatizánsait, hogy ne vegyenek részt tüntetéseken és ne reagáljanak a kormány megdöntésére irányuló szervezkedésre.”
Nem tudjuk, hány tagja van a Létalap Pártnak, de valami azt súgja, hogy közleményük ellenére ma sem ürülnek ki az utcák.
A francia hírügynökség szerint a tüntetők "főként militáns nacionalistákból és a futballmérkőzésekről ismert garázdákból" álltak. Hírünk a nagyvilágban.
Tudósítónk szerint a tévészékháznak csak a bejárata utal az ostromra, itt összetörték a beléptető kapukat, romokban állnak az asztalok, szétszóródtak az összetört üvegek. Belül viszont kedélyes sétálással ütik el az időt az emberek, akik a tudósítónk szerint láthatóan nem tudják, mit is kezdjenek magukkal, azon kívül, hogy a mozdítható tárgyak egy részét emlékként magukkal viszik. Tudósítónk a 4-es stúdió felé tart, és még pisilni is tudott.
- állítsanak fel független vizsgálóbizottságot a kormány tevékenységének kivizsgálására, a vizsgálat idejére zárolják az ország vezetőinek vagyonát
- hívják vissza Magyarország európai parlamenti képviselőit, s válasszanak helyettük igazi képviselőket.
- Magyarország a magyaroké legyen, ne tőkeerős érdekcsoportoké
A rendőrség elkezdte kitessékelni a tüntetőket az MTV székházából. Helyszínen tartózkodó tudósítónk azt jelentette, hogy az emberek az aulánál állnak a lépcsőn, de nincs szó erőteljes rendőri fellépésről.
Garamvölgyi László az ORFK szóvivője röviddel ezelőtt jelentette be, hogy a rendőrség a Nádor utca felől behatolt az MTV székházába. A rendőrök már az épületben vannak, céljuk az, hogy a székházban és az épület előtti téren is rendet teremtsenek - mondta a szóvivő.