"Ön nem viselkedett demokrataként. Az Ön magatartása a demokrácia értelmét, erkölcsi igazolhatóságát tette kétségessé – írja nyílt levelében a szervezet. - Ön kiskorúnak tekintett minket, ennek az országnak az állampolgárait. Ön azt gondolta, tudja a megoldást ennek az országnak a bajaira, s azt vélelmezte, hogy emiatt joga van megfosztani minket a közösségi önrendelkezéstől. Ha ugyanis a hatalom eltitkolja az állampolgárok elől azokat az információkat, amelynek alapján meg tudnánk ítélni a teljesítményét, ha valaki úgy nyer választást, hogy nem mondja el őszintén, hogy megítélése szerint mit kell tenni, azzal megfoszt minket a hatalomgyakorlásról való tárgyszerű ítéletalkotás és a közös sorsunkról való felelős döntés lehetőségétől. Márpedig erre szolgál a demokrácia... Abból indulunk ki, hogy ebben Ön is hisz, hiszen egy időben sokat hivatkozott a köztársaság eszméjére. Ha így van, be kell látnia, hogy hibázott. A demokrácia értelme ellen vétett. Ezért kell mennie, Miniszterelnök Úr."
a) vízágyút,
b) pirotechnikai eszközt, gumilövedéket,
c) ingerlõgázt,
d) elfogó hálót,
e) lóháton vagy jármûkötelékben végzett kényszeroszlatást.
Az említett eszközök alkalmazására a tömeget elõzetesen figyelmeztetni kell.
Tilos a tömeget korlátozni a helyszínrõl történõ eltávozásában. Tilos a tömegoszlatásra lõfegyvert használni.
A csapaterõ alkalmazása során a rendõr a csapaterõ parancsnokának utasítása szerint köteles eljárni.
A tömeg szétoszlatására irányuló csapaterõ alkalmazása során a Rendõrség a helyszínen lévõk egyéni felelõsségét nem vizsgálja.
Helyszíni tudósítónk szerint mintegy 150 fős kemény mag randalírozott a Köztársaság téren. Az elkeseredettek kirakatokat, hotelportát próbáltak betörni, valamint egy kispolszkit felborítani. A huligánok újságírókat, operatőröket is inzultáltak.
A rohamrendőrség nagy létszámban, szoros sorban indult meg, könnygázfelhővel. A teret mintegy egy perc alatt kiürítették.
Bűncselekmények elkövetőivel szemben kell intézkednie a rendőröknek az MTV székháza előtt, ezért több bevetési századot csoportosítanak át a helyszínre - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője keddre virradóra az MTI-vel. Tüntetők kivették a víztömlőt a helyszínre küldött tűzoltók kezéből, azzal próbáltak a televízió székházába betörni - közölte a fővárosi tűzoltóság szóvivője a távirati irodával.