Az MSZP nem mondatja le Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, közölte Lendvai Ildikó, a párt frakcióvezetője A szólás szabadsága című műsorban. Gyurcsány Ferenc lemondatásával az MSZP "nem a köznyugalmat állítaná helyre, hanem végső válságba taszítaná az országot, éppen ezért ezt nem teszi meg" - mondta Lendvai Ildikó. A szocialista frakcióvezető arra a kérdésre, egységes-e az MSZP-frakció Gyurcsány Ferenc mellett, azt mondta: "soha nem volt ennél több, most már nem csak gazdasági, politikai, de erkölcsi ok is, hogy egységesek legyünk".
A műsorban Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetője továbbra is azt szorgalmazta, hogy az önkormányzati választás után az öt parlamenti párt állítson fel szakértői kormányt.
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.