Az erő alkalmazásától való tartózkodásra szólította fel a magyar ellenzéket az orosz alsóház külügyi bizottságának elnöke, aki szerint a jelenlegi konfliktusból ki kell vonni 1956 értékelését. A helyzet meglehetősen aggasztó, mert a politikai nézeteltérések újra nyílt, erőszakos szembenállás formáját öltik, mondta Konsztantyin Koszacsov kedden az Interfax hírügynökségnek. Koszacsov úgy vélte, hogy a magyar kormánynak kezdeményezéseket kellene tennie az ellenzék irányában.
"A kormánykoalíciónak most erőfeszítéseket kell tennie, hogy orvosolja a statisztikai adatok elferdítésével kapcsolatos panaszokat, ami befolyásolhatta a (parlamenti) választások kimenetelét" - vélte a tekintélyes dumaképviselő. Az ellenzéknek azonban tartózkodnia kell bármiféle erőszakos akciótól, mint amilyen a tévészékház és más épületek elfoglalása, hangsúlyozta.
A francia hírügynökség szerint a tüntetők "főként militáns nacionalistákból és a futballmérkőzésekről ismert garázdákból" álltak. Hírünk a nagyvilágban.
Tudósítónk szerint a tévészékháznak csak a bejárata utal az ostromra, itt összetörték a beléptető kapukat, romokban állnak az asztalok, szétszóródtak az összetört üvegek. Belül viszont kedélyes sétálással ütik el az időt az emberek, akik a tudósítónk szerint láthatóan nem tudják, mit is kezdjenek magukkal, azon kívül, hogy a mozdítható tárgyak egy részét emlékként magukkal viszik. Tudósítónk a 4-es stúdió felé tart, és még pisilni is tudott.
- állítsanak fel független vizsgálóbizottságot a kormány tevékenységének kivizsgálására, a vizsgálat idejére zárolják az ország vezetőinek vagyonát
- hívják vissza Magyarország európai parlamenti képviselőit, s válasszanak helyettük igazi képviselőket.
- Magyarország a magyaroké legyen, ne tőkeerős érdekcsoportoké
A rendőrség elkezdte kitessékelni a tüntetőket az MTV székházából. Helyszínen tartózkodó tudósítónk azt jelentette, hogy az emberek az aulánál állnak a lépcsőn, de nincs szó erőteljes rendőri fellépésről.
Garamvölgyi László az ORFK szóvivője röviddel ezelőtt jelentette be, hogy a rendőrség a Nádor utca felől behatolt az MTV székházába. A rendőrök már az épületben vannak, céljuk az, hogy a székházban és az épület előtti téren is rendet teremtsenek - mondta a szóvivő.