Nem nyilatkoznak az SZDSZ képviselői a Hír Tv-nek, amíg a csatorna nem kér bocsánatot a magyar társadalomtól az éjjeli események közvetítésének módja miatt - közölte a liberális párt. Mint írták, a "súlyosan elfogult televízió" tudósításai során a rendőrök ellen, az életveszélyes sérüléseket, óriási kárt okozó randalírozók mellett állt ki.
"Mikor azt veti a tudósító a rendőrök szemére, hogy már nem velünk vannak, mikor ujjongva köszönti, hogy a tüntetők bevették a köztévé épületét, azaz a tömeg a rendőröket súlyosan bántalmazva, a tévé épületét feldúlva beront a közszolgálati intézménybe és rombol, olyan súlyos etikátlanságot követ el, melyet nem hagyhatunk szó nélkül" - fogalmazta meg véleményét az SZDSZ. A liberálisok szerint a szélsőjobb garázdákat, mint "fiatal forradalmárokat" ünnepelték, és a televízió tudatosan félreértelmezett közleményekkel igyekezett az általuk "háborúnak" nevezett bűncselekmény-sorozatot igazolni.
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.