Nem sokkal ezelőtt szolgálati közleményt olvastak be a Kossuth téri szónokok (B. Marianna elhagyta a diákigazolványát, és maradt benne egy ezres is), amelyet csodálatosan összekötöttek 56'-tal, mondván, akkor sem loptak, hiába voltak betörve a kirakatok, és most sem, utaltak az ezer forintra.
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.