A békéscsabai Kossuth téren már hetedik napja tüntetők egyik szónoka vasárnap este bejelentette, hogy a jövőben nem demonstrálnak. A szónok tudomása szerint ugyanis a továbbiakban a Fidesz kíván rendezvényeket szervezni ugyanerre a helyszínre, vagyis a Kossuth térre. Vantara Gyula, a Fidesz békéscsabai polgármesterjelöltje azonban cáfolta ezt.
A kormány és a kormányfő távozását vasárnap harmincan követelték Egerben a Forradalmi Emlékbizottság elnevezésű szervezet által meghirdetett "hétzáró tüntetésen". Hétfőre "hétnyitó tüntetést" hirdetett a szervezet. (MTI)
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.