Egy álarcot viselő ismeretlen betörte az MSZP csepeli irodájának üvegajtaját péntek délután, majd elmenekült - közölte a XXI. kerületi szervezet elnöke. Tóth Mihály elmondta: személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár jelentős. Szemtanúk szerint a támadó gépkocsival érkezett az épülethez, majd a rongálás után elhajtott. (MTI)
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.