Boross Péter (MDF) szerint a miniszterelnöknek bocsánatot kellene kérnie a hangneme miatt. Erről egy keddi szekszárdi sajtóbeszélgetésen nyilvánított véleményt a volt kormányfő. "A miniszterelnöknek legalább bocsánatot kellene kérnie azért a hangvételért, ami az ország közvéleménye elé került, hogy hogy beszél egy magyar miniszterelnök a híveinek" - mondta Boross Péter.
A tüntetők követeléseivel kapcsolatban leszögezte, lehet miniszterelnököt váltani, de akkor azt fél nap alatt kell. Ha a nemzetközi pénzügyi világban elterjedne, hogy a csomag is megy a miniszterelnökkel együtt, akkor ennek a következményei pillanatnyilag beláthatatlanok lennének, mert "kardélen táncolunk, nincs időnk" - mondta.
Kijelentette, egyetért a köztársasági elnökkel, s elítéli, hogy a tüntetők között bűnözők kaptak szerepet, ez tovább erodálja nemzetközi hírünket. Mint fogalmazott, ez árt a jobboldalnak, leginkább a Fidesznek, "mert a Gyurcsány elleni tüntetések összekapcsolódnak a Fidesz nevével".
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.