Budaházy György kétségtelenül ügyes, de el fogjuk fogni - jelentette ki Gergényi Péter a Napkeltében. Az országos rendőrfőkapitány szerint az tévéostrom egyik szervezőjének tartott, országos körözés alatt álló férfit nem szedhették le a Kossuth téri tüntetésen felállított szónoki emelvényről, mert annak beláthatatlan következményei lettek volna. Gergényi szerint a rendőrség már napok óta ura a helyzetnek. A rendőröknek kiadott parancs az, hogy indokolt esetben bármilyen kényszerítő eszközt alkalmazhatnak, a lőfegyverhasználatot kivéve.
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.