Mintegy kétszáz fős csoport indult el a Keleti pályaudvar felől a Rákóczi tér irányába a MIÉP által meghirdetett tüntetésre. A menet a magyar zászlók mellett egy olyan lobogót is visz, amelyen Csurka István képe látható. A pártelnök egyébként nemrég húzott el fekete autójában a menet mellett és dudálásal bíztatta szimpatizánsait - jelentette tudósítónk.
A csoport méretére jellemző, hogy a járdán vonul. Az emberek Gyurcsány távozását követelő jelszavakat skandálnak és énekelnek. A menetet mintegy harminc rohamasisakot viselő rendőr kíséri.
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.