"Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az elmúlt napokban, többször is megrágalmazta Dávid Ibolyát, az MDF elnökét" - tartalmazza az ellenzéki párt közleménye. "Amellett, hogy felelős, tisztességes, demokrata politikus nem engedheti meg magának, hogy politikai ellenfeleit alaptalanul az antiszemitizmus és a hazugság gyanújába keverje, elfogadhatatlan, hogy ezt azért tegye, hogy saját felelősségéről elterelje a figyelmet" - áll a nyilatkozatban.
A közlemény utal rá: Dávid Ibolya újságírói kérdésre, miszerint mit szól ahhoz, hogy Várszegi Gábor megvásárolta az FTC labdarúgócsapatát, azt válaszolta, az akkori kormány egyetlen nőtagjaként nem kíván beleszólni a hazai fociéletbe, mivel nem ért hozzá. "Alaptalan rágalmai miatt tehát Gyurcsány Ferencnek a független magyar bíróság előtt kell felelnie" - zárul a nyilatkozat.
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.