Orbán Viktor ma délután élete egyik legfelelőtlenebb nyilatkozatát tette. Minden demokratikus érzelmű, az alkotmányt, a rendet tisztelő állampolgár azt várta a Fidesz elnökétől, hogy elítéli a tegnap éjszakai, köztörvényes bűncselekményeket, vandalizmust, és felelős politikusként visszahívja a Fidesz híveit az utcákról, és lemondja a szombatra meghirdetett nagygyűlést, olvasható Dávid Ibolya közleményében.
"Orbán Viktor erről hallgatott, márpedig vétkesek között cinkos, aki néma. Ezzel a nyilatkozatával Orbán Viktor és a Fidesz nemhogy nem járult hozzá ahhoz, hogy a mostani politikai válságot békésen, parlamentáris keretek között oldjuk meg, hanem ellenkezőleg: további feszültséget szít" - véli az MDF elnöke.
A Magyar Demokrata Fórum elutasít minden erőszakos cselekményt, törvénytelen demonstrációt. Magyarországnak békére és nyugalomra van szüksége, nem pedig hazugságokra, felkelésre, vagy radikalizmusra.
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.