Eperjes Károly volt a vendége szerdán a Gyurcsány Ferenc és kormánya lemondását követelő székesfehérvári demonstrációnak. A Városház téren nemzeti és Árpád sávos zászlókkal gyülekező mintegy félezer tüntető óriási ovációval fogadta a művészt, aki arról beszélt, hogy a keresztény emberek csak békésen, törvényes eszközökkel küzdhetnek az igazságért.
"Jó lesz a vége, csak idő kérdése" - bíztatta a színész a beszédét hosszan tartó tapssal megköszönő demonstrálókat. Székesfehérváron második hete demonstrálnak.
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.