Oláh János szegedi fideszes polgármesterjelölot szerint Gyurcsány Ferencnek távoznia kell. Oláh azonba egy minapi nyilatkozatában, hogy súlyt adjon szavainak, nem mást, mint az idióta politikai nyilatkozatairól elhíresült Feke Pákót idézve követelte Gyurcsány távozását.
"Itt mosdatják a szerencsent, maszatolnak, inkább hadd idézzem Fekete Pákót. Azt mondta, hogy Gyurcsány hazudott, holnap is hazudni fog, Gyurcsány és a kormánya mondjon le." Oláh elismerte, hogy ez nagyon egyszerű üzenet, de meggyőzödése szerint ez az egyetlen járható út.
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.