A Ferencváros Szurkolók Szövetsége felháborítónak tartja és visszautasítja "valamennyi közszereplő és a média azon próbálkozását, hogy a jelenleg regnáló magyarországi kormány legitimációs válságára adott társadalmi választ úgy tüntessék fel, mint bármely hazai egyesület szurkolóinak cselekményeit.
"Hazánk ma a rendszerváltoztatás utáni időszak legsúlyosabb politikai, morális és gazdasági válságát éli, ahol a hatalmon lévő politikai erők azzal próbálják meg elvenni az egyre szélesedő társadalmi felháborodás és tiltakozás élét, hogy - immár sokadszor - egy szűk társadalmi csoportot kiáltanak ki bűnbaknak" - olvasható a szervezet közleményében.
Felhívjuk a kormányzatot, hogy ne hárítsa másra saját felelősségét!
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.