"Sajnos a rossz példa ragadós. A miniszterelnök alkotmányos válságot okozó hazugságai után most a Magyar Televízió elnöke, Rudi Zoltán is valótlant állított, miszerint a hétfő esti a televízió épületét ért brutális támadás előtt a tévé nem kapott petíciót, csak másnap hajnalban. Éppen a Rudi Zoltán által sok tekintetben méltatlanul megtámadott Hír TV felvételeiből tudhatjuk, hogy a tüntetők vezetői még hétfő este, az erőszakos tömeg megérkezése előtt megjelentek a televíziónál a petíciójukkal. Csak éppen érdemben nem foglalkozott velük senki. A Fidesz éppen ezért mondja azt, hogy Rudi Zoltán talán megelőzhette volna a tragédiát, megvédhette volna az általa vezetett intézményt és annak munkatársait, ha vagy ő, vagy munkatársai egyike időben átveszik a petíciót a tüntetők képviselőitől" -áll a Fidesz csütörtöki közleményében. (MTI-OS)
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.