A Gallup szerint a kormányfő lemondását követelő tüntetők egy részének erőszakossá fajuló fellépése, és a Magyar Televízió székházának ideiglenes "elfoglalása" nem változtatott érdemben az ország lakosainak hétfőre kialakult álláspontján. A megkérdezettek 57 százaléka tart szükségesnek valamilyen politikai következményt a kiszivárgott Gyurcsány-beszéd nyomán, és 43 százaléka szerint Gyurcsánynak le kellene mondani. Gyurcsány lemondását 38 százalék nem tartja szükségesnek.
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.