A Magyar Gallup Intézet által készített felmérés szerint a megkérdezettek 43 százaléka nyilatkozott úgy, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek le kellene mondania, "mert bevallotta, hogy hazudott". Ezzel ellentétes állásponton van a lakosság harmada (34 százalék). A hétfői telefonos közvélemény-kutatást 584 felnőtt magyar állampolgár körében végezték. Mint írták, hétfő estig már a magyar felnőtt lakosság 91 százaléka értesült arról, hogy a miniszterelnök a választások után, zárt körben azt mondta: "végig hazudtuk az utolsó másfél, két évet".
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.