Választási és kampányidőszakban előzetes bejelentés nélkül is lehet tartani politikai összejöveteleket, ezért a rendőrség szerint a mostani tüntetés nem illegális, mondta az Index tudósítójának Gergényi Péter Budapest rendőrfőkapitánya.
A rendőrség elsődleges feladata a helyszínen a Parlament mint védett objektum biztosítása, és az esetleges törvénysértések megakadályozása - közölte a főkapitány.
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.