Elegáns, de szükségtelen politikai gesztusnak nevezte Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter lemondását Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az RTL Klub műsorában. A miniszter kedden reggel a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában erősítette meg, hogy hajnalban felajánlotta lemondását a kormányfőnek, aki azonban azt nem fogadta el. Gyurcsány ezt azzal indokolta: "a nyomát nem fedeztem fel politikai felelősségnek, ami a minisztert érintette volna".
Gyurcsány arra a felvetésre, miszerint a rendőrök végül is nem védték meg a televíziót, azt mondta: "de nem a miniszter nem védte meg a televíziót". Hozzátette ugyanakkor, hogy a rendőrök kedden nyilvánvalóan "kudarcot vallottak", de - mint mondta - nem enged pálcát törni fölöttük, reméli, hogy kedden hasonló hibát már nem követnének el.
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.