Nem fogalmazom a lemondási nyilatkozatomat, és nem is készülök erre" - mondta Gyurcsány Ferenc a londoni The Timesnak adott, a lap pénteki számában közölt interjúban. Gyurcsány szerint a szélsőjobboldal az, amelyik most túlfűti az ellene folyó kampányt, és a Fidesz vezetői is készültek erre a pillanatra.
"Nem tudom, hogy ez konspiráció-e, de ezeket a demonstrációkat két hónappal ezelőtt kitervelték, és a társadalmat is mindinkább feltüzelték" - mondta. Hozzátette: az egyik jobboldali személyiség híres mondása szerint kommunista szalonnából nem lesz demokratikus sonka. "Én lennék a kommunista, miközben én vagyok az, aki a piaci reformok mellett érvel"
a) vízágyút,
b) pirotechnikai eszközt, gumilövedéket,
c) ingerlõgázt,
d) elfogó hálót,
e) lóháton vagy jármûkötelékben végzett kényszeroszlatást.
Az említett eszközök alkalmazására a tömeget elõzetesen figyelmeztetni kell.
Tilos a tömeget korlátozni a helyszínrõl történõ eltávozásában. Tilos a tömegoszlatásra lõfegyvert használni.
A csapaterõ alkalmazása során a rendõr a csapaterõ parancsnokának utasítása szerint köteles eljárni.
A tömeg szétoszlatására irányuló csapaterõ alkalmazása során a Rendõrség a helyszínen lévõk egyéni felelõsségét nem vizsgálja.
Helyszíni tudósítónk szerint mintegy 150 fős kemény mag randalírozott a Köztársaság téren. Az elkeseredettek kirakatokat, hotelportát próbáltak betörni, valamint egy kispolszkit felborítani. A huligánok újságírókat, operatőröket is inzultáltak.
A rohamrendőrség nagy létszámban, szoros sorban indult meg, könnygázfelhővel. A teret mintegy egy perc alatt kiürítették.
Bűncselekmények elkövetőivel szemben kell intézkednie a rendőröknek az MTV székháza előtt, ezért több bevetési századot csoportosítanak át a helyszínre - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője keddre virradóra az MTI-vel. Tüntetők kivették a víztömlőt a helyszínre küldött tűzoltók kezéből, azzal próbáltak a televízió székházába betörni - közölte a fővárosi tűzoltóság szóvivője a távirati irodával.