Egy hét után ismét békés demonstráción követelték kedden a miniszterelnök lemondását és kormány távozását Szolnokon. Ezúttal viszont kevesebben, csak mindössze néhány százan jöttek el a rendezvényre. "Amíg a kormányfő nem távozik a politikából, addig nem hagyjuk abba a tüntetést" - mondta a szandaszőlősi polgári kör vezetője.
A demonstráción kis közjáték is zajlott, miután a főszervező észrevette, hogy a téren lévő polgármesteri hivatal egyik zárt ablakából valaki figyeli a rendezvényt. Felszólította, hogy a megfigyelő nyugodtan lejöhet közéjük, és "Juhász Ferenc MSZP-alelnök parancsa szerint" összeírhatja, lefényképezheti a tüntetőket. (MTI)
a) vízágyút,
b) pirotechnikai eszközt, gumilövedéket,
c) ingerlõgázt,
d) elfogó hálót,
e) lóháton vagy jármûkötelékben végzett kényszeroszlatást.
Az említett eszközök alkalmazására a tömeget elõzetesen figyelmeztetni kell.
Tilos a tömeget korlátozni a helyszínrõl történõ eltávozásában. Tilos a tömegoszlatásra lõfegyvert használni.
A csapaterõ alkalmazása során a rendõr a csapaterõ parancsnokának utasítása szerint köteles eljárni.
A tömeg szétoszlatására irányuló csapaterõ alkalmazása során a Rendõrség a helyszínen lévõk egyéni felelõsségét nem vizsgálja.
Helyszíni tudósítónk szerint mintegy 150 fős kemény mag randalírozott a Köztársaság téren. Az elkeseredettek kirakatokat, hotelportát próbáltak betörni, valamint egy kispolszkit felborítani. A huligánok újságírókat, operatőröket is inzultáltak.
A rohamrendőrség nagy létszámban, szoros sorban indult meg, könnygázfelhővel. A teret mintegy egy perc alatt kiürítették.
Bűncselekmények elkövetőivel szemben kell intézkednie a rendőröknek az MTV székháza előtt, ezért több bevetési századot csoportosítanak át a helyszínre - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője keddre virradóra az MTI-vel. Tüntetők kivették a víztömlőt a helyszínre küldött tűzoltók kezéből, azzal próbáltak a televízió székházába betörni - közölte a fővárosi tűzoltóság szóvivője a távirati irodával.