2001 óta nem a realitásokra, hanem a reményekre épült a magyar politika, mert „meg akartuk spórolni az erőfeszítéseket és a változatlanság illúziójában ringattuk az országot” – mondta Gyurcsány Ferenc a kormányülés előtti félórás beszédében. A kormányfő szerint ő sem volt elég bátor ahhoz, hogy olyan egyenesen elmondja a választóknak azt, miért van szükség a reformokra, ezt csak szűk körben a balatonőszödi frakcióülésen tette meg.
Gyurcsány szerint az ő és a kormány felelőssége, hogy azt hitték, a növekedés megóvja az országot az egyensúlyi gondoktól. Bár nekiálltak a reformoknak, a „cselekvés bátorsága nem párosult a beszéd bátorságával”. A kormány Gyurcsány ígérete szerint határozottan végrehajtja a kitűzött reformokat, de az egyeztetéseket az eddigieknél kiemeltebben kezeli. Ezzel azonban nem lehet eltántorítani a lényegtől a kormányt.
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.