Pénteken kora reggel mintegy harminc tüntető ébredezett a budapesti Kossuth téren. A téren felállított szendvicssátor előtt reggeliért sorakozó tüntetők közül egy férfi elmondta, hogy már kedd óta van a Parlament épülete előtt, s nem is tudja, mikor jut haza Csömörre, mivel ellopták az összes pénzét. Egy Sopronból érkezett tüntető elmondta, hogy összesen negyvenöten jöttek és addig haza sem mennek, amíg nem mond le Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Hozzátette, társainak sikerült másutt éjszakai szállást találni a fővárosban. "Folyamatosan váltjuk egymást, hogy mindig legyen itt valaki" - tette hozzá egy kaposvári asszony. (MTI)
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.