Keddre virradó éjszaka, röviddel éjfél után a mintegy háromszáz tüntető előtt a Kossuth téren megjelent a színpadon Wittner Mária, a Fidesz parlamenti képviselője; ez volt a tüntetés kilencedik napjának utolsó, említésre méltó eseménye. Rövid beszédében mindössze annyit közölt, hogy most érkezett Sárvárról, ahol a polgárok lelkesen figyelik a budapesti történéseket.
Ezután Takács András, a demonstráció egyik vezéralakja szólt az egybegyűltekhez, s arra kérte őket, hogy maradjanak a téren, és követeljék továbbra is Gyurcsány Ferenc távozását. Elmondta azt is, hogy keddtől vidéki városokban tart beszédeket, illetve péntekig egymillió példányban készítenek szórólapokat, amelyeken a tüntetés céljairól írnak majd.
Éjfél után az Egészséges fejbőr és a Ballagó idő elnevezésű zenekarok számait játszották, illetve "közkívánatra" az interneten terjedő Gyurcsány-beszédből készített zenei mixet is lejátszották. A Kossuth téren az emberek többsége leheveredett a fűbe, illetve sátrakban aludni tért. Néhány önkéntes szemetes zsákba gyűjti a hulladékot. (MTI)
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.