Egy picivel kevesebben, mint szerdán ilyenkor, de így is több ezren vannak a Kossuth téren – jelentette tudósítónk. A tömegben sok a fiatal.
A színpadon éppen Hegedűs Lóránt beszél, kissé összefüggéstelenül. A református lelkész szerint, ha most itt lenne még 7-8 millió abortált magyar magzat, sugárzó szívvel, lángoló zászlóval, megoldódna a helyzet. Mint mondta, ennek a reálpolitikai mozgalomnak a pokol kapui sem fognak ellenállni és feltámadunk a nemzethalálból. Feltámadunk, fel, támadunk, fel támadunk! Meg kell mentenünk egy halálra ítélt nemzetet, előre magyarok, előre katonák – zárta beszédét Hegedűs Lóránt, aki nagy tapsot kapott.
A beszédet az Egészséges fejbőr zenekar Ó, Magyarország, miért nem süt le rád a nap? című száma követte, majd egy kismama ment fel a színpadra, aki köztörvényes bűnözőként mutatkozott be, mert átsétált hétfőn a Szabadság téren.
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.