Az Index helyszínen dolgozó (Kossuth tér) stábjának egyik tagja összefutott Kerényi Imrével. A rendező nem olyan régen 500 ezer forintért akart nyilatkozni kollégánknak. Tudósítónk most úgy gondolta, meghívja egy Unicumra a korábban forradalmat kiáltó művészt, hátha kiszed belőle valamit. Kerényi Unicumot nem kért, de azt mondta: szerinte haza kéne menni, majd elindult a tömegbe. Ki érti ezt?
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.