Két bűncselekmény történt a hétfőről keddre virradó demonstráción Debrecenben, közölte Halmosi Zsolt rendőr-dandártábornok kedden sajtótájékoztatón Debrecenben. A Hajdú-Bihar megyei rendőrfőkapitány arról tájékoztatott, hogy az éjszakai megmozdulások különböző helyszíneken zajlottak, ezeken változó létszámmal 2-3 ezer ember vett részt, így a főtéren és az MSZP székháza előtt is tüntettek.
A főkapitány tájékoztatása szerint ismeretlen tettesek betörték egy villamos ablakát. Egy másik csoport mintegy 130 ezer forintos kárt okozott, amikor megrongálta a debreceni MSZP székház kerítését, és betörte egy ott parkoló autó ablakát. A rendőrök Debrecenben senkit nem állítottak elő, garázdaság bűncselekménynek megalapozott gyanúja miatt, ismeretlen tettesek ellen folyik az eljárás.
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.