Már csak tíz rendőr áll sorfalat a Parlament előtt a Kossuth téren. A sorfalban már golyóálló mellényt sem viselnek, sőt, pajzsa sincs a rendőröknek. A téren mintegy ötven ember van, a sátrak száma viszont 16-ról 20-ra nőtt. A legtöbb tüntető napozik, mások szendvicsekért állnak sorban. (MTI)
a) vízágyút,
b) pirotechnikai eszközt, gumilövedéket,
c) ingerlõgázt,
d) elfogó hálót,
e) lóháton vagy jármûkötelékben végzett kényszeroszlatást.
Az említett eszközök alkalmazására a tömeget elõzetesen figyelmeztetni kell.
Tilos a tömeget korlátozni a helyszínrõl történõ eltávozásában. Tilos a tömegoszlatásra lõfegyvert használni.
A csapaterõ alkalmazása során a rendõr a csapaterõ parancsnokának utasítása szerint köteles eljárni.
A tömeg szétoszlatására irányuló csapaterõ alkalmazása során a Rendõrség a helyszínen lévõk egyéni felelõsségét nem vizsgálja.
Helyszíni tudósítónk szerint mintegy 150 fős kemény mag randalírozott a Köztársaság téren. Az elkeseredettek kirakatokat, hotelportát próbáltak betörni, valamint egy kispolszkit felborítani. A huligánok újságírókat, operatőröket is inzultáltak.
A rohamrendőrség nagy létszámban, szoros sorban indult meg, könnygázfelhővel. A teret mintegy egy perc alatt kiürítették.
Bűncselekmények elkövetőivel szemben kell intézkednie a rendőröknek az MTV székháza előtt, ezért több bevetési századot csoportosítanak át a helyszínre - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője keddre virradóra az MTI-vel. Tüntetők kivették a víztömlőt a helyszínre küldött tűzoltók kezéből, azzal próbáltak a televízió székházába betörni - közölte a fővárosi tűzoltóság szóvivője a távirati irodával.