Nem kulturális rendezvénnyé, hanem figyelemfelhívó demonstrációvá alakul át péntek estétől vasárnap estig, vagyis az önkormányzati választásokra érvényes kampánycsend idejére a Kossuth téri tüntetés, közölte Takács András, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egyik ügyvivője csütörtök délután a színpadon. Előzőleg egy másik ügyvivő, Molnár Tamás kulturális rendezvényről beszélt újságíróknak.
Elmondása szerint erről a kérdésről csütörtökön egyeztettek az Országos Rendőr-főkapitányság Teve utcai székházában.
Az ott készült jegyzőkönyvből idézve a szervező közölte, hogy "a valódi magyar kultúra" értékeire, annak tisztaságára, illetve hagyományaira hívják fel a figyelmet 43 órán keresztül, vagyis az urnák vasárnap esti lezárásáig.
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.