Távozott a Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnöki posztjáról Molnár Tamás - tájékoztatta a parlamenten kívüli politikai erő elnöke szerda hajnalban közleményben az MTI-t. Tudatta, a szervezet országos elnöksége kérte őt erre; az elnökség a lemondást egyhangúlag elfogadta.
Kovács Dávid közlése szerint kérésük oka az volt, hogy Molnár Tamás Budapest V. kerületében a Rendpárti Egyesület színeiben indul egyéni és listás képviselőjelöltként az önkormányzati választásokon, "szemben a Jobbik által is támogatott, jobboldali összefogás jelöltjeivel", amit a párt alapszabálya tilt. Molnár Tamás a Kossuth téri megmozdulást jegyző a Magyar Nemzeti Bizottság - 2006 egyik tagja is.
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.