A XV. kerület polgármestere feljelentést tett a tévé székház ostromában részt vett, az eset után a pártjából és a Fidelitasból is kizárt Goró Oszkár ügyében. Goró a XV. kerület Fidesz frakciót vezette eddig és Szijjártó péter közlése szerint nem követ, hanem egy üres sörös dobozt hajított a rendőrök felé.
"Érkezett egy hasonló tartalmú feljelentés egy országgyűlési képviselőtől - mondta el Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője, hozzátéve: a Budapesti Nyomozó Ügyészség indított eljárást az ügyben. "A személy beazonosítása folyamatban van" - tette hozzá. Tafferner Éva, a BRFK helyettes szóvivője azt közölte: a szóban forgó felvételt csütörtökön továbbították az ügyészségnek. (MTI)
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.