Orbán Viktor szerint Gyurcsány Ferenc kormányfő politikusi sorsa megpecsételődött, mert túlhaladtak rajta az események. A Fidesz elnökével készült interjút szombaton hajnalban sugározta a CNN amerikai hírtelevízió. Orbán a budapesti tüntetésekkel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy az erőszakos cselekmények fokozatosan megszűnnek, és a megmozdulások "alkotmányos keretek" között zajlanak a továbbiakban. Egyúttal elutasította azt MSZP-nek azt a vádját, mely szerint a Fidesz szítaná az erőszakot, a feszültséget. "Több ízben leszögeztük, hogy a Fidesz elutasítja az erőszakos cselekedeteket" - mondta a legnagyobb ellenzéki párt vezetője.
Arra a kérdésre, hogy mit szól Gyurcsány Ferenc kijelentésére, mely szerint valamennyi politikai erő hazudott, Orbán Viktor kifejtette: a magyar politikában kétféle hagyomány létezik. Az egyik a kommunista párt hagyománya, a hazugság, amelyet a baloldal tovább vitt, a másik pedig az ellenzéké, az egykori illegális "másképp gondolkodóké", akik sohasem hazudtak. "Én sem hazudtam soha az embereknek" - hangsúlyozta Orbán.
Ami Gyurcsány Ferenc jövőjét illeti, a Fidesz elnöke úgy ítélte meg, hogy neki, mint politikusnak, vége, túlhaladtak rajta az események, ezért, mint kormányfőnek, sorsa megpecsételődött. "Nem lehet része a megoldásnak, mert ő maga a probléma. A kérdés, hogy ki az, akinek a programját elfogadja a társadalom. Nem ő az" - jelentette ki Orbán Viktor a CNN riporterének.
a) vízágyút,
b) pirotechnikai eszközt, gumilövedéket,
c) ingerlõgázt,
d) elfogó hálót,
e) lóháton vagy jármûkötelékben végzett kényszeroszlatást.
Az említett eszközök alkalmazására a tömeget elõzetesen figyelmeztetni kell.
Tilos a tömeget korlátozni a helyszínrõl történõ eltávozásában. Tilos a tömegoszlatásra lõfegyvert használni.
A csapaterõ alkalmazása során a rendõr a csapaterõ parancsnokának utasítása szerint köteles eljárni.
A tömeg szétoszlatására irányuló csapaterõ alkalmazása során a Rendõrség a helyszínen lévõk egyéni felelõsségét nem vizsgálja.
Helyszíni tudósítónk szerint mintegy 150 fős kemény mag randalírozott a Köztársaság téren. Az elkeseredettek kirakatokat, hotelportát próbáltak betörni, valamint egy kispolszkit felborítani. A huligánok újságírókat, operatőröket is inzultáltak.
A rohamrendőrség nagy létszámban, szoros sorban indult meg, könnygázfelhővel. A teret mintegy egy perc alatt kiürítették.
Bűncselekmények elkövetőivel szemben kell intézkednie a rendőröknek az MTV székháza előtt, ezért több bevetési századot csoportosítanak át a helyszínre - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője keddre virradóra az MTI-vel. Tüntetők kivették a víztömlőt a helyszínre küldött tűzoltók kezéből, azzal próbáltak a televízió székházába betörni - közölte a fővárosi tűzoltóság szóvivője a távirati irodával.