A Blikk információi szerint öt rendőr, egy határőr és egy hivatásos katona is volt a Magyar Televízió vasárnap esti ostromlói között. U. Ákos, a Dunakeszi Rendőrkapitányság főhadnagya állítólag tevőlegesen is részt vett a vandál támadásban, kövekkel dobálta és üveggel ütötte kollégáit, akik közül többen is súlyos sérülést szenvedtek. A tisztet őrizetbe vette a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata. Vizsgálat folyik négy másik rendőr ellen, egyikük viperával támadt a tévét védő kollégáira, a többiek csak a drukkoló tömegben voltak. A szolgálati törvény egyértelműen tiltja a rendőröknek, hogy politikai pártnak tagjai legyenek, és azt is, hogy politikai demonstráción részt vegyenek. A vizsgálat alá vont hét egyenruhást videofelvételek alapján azonosították.
Garamvölgyi László ORFK-szóvivőnek nincs tudomása arról, hogy a kedden őrizetbe vett dunakeszi rendőrön kívül további rendőrök is részt vettek volna a zavargásokban, írja az MTI.
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.