A leghatározottabban tiltakozik az 1956-os események egyik közismert egyénisége az ellen, hogy az utóbbi napok "vandál" eseményeinek szereplői kapcsolatba hozzák magukat és e történéseket 1956-tal. Potyka bácsi az MTI-nek elmondta "Ne csináljon ilyet senki, se nagy párt, se kis párt, se egyszerű ember, se szurkoló" - mondta polgári nevén Porubszky István János, elhárítva azt a kérdést, mely konkrét politikai erőkre érti e kijelentését. Megítélése szerint a Magyar Televízió (MTV) is hibát követett el, amikor nem olvasta be a demonstrálók követeléseit.
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.